A Basedow-kór belgyógyászati kezelése

Előszó

Ezelőtt tíz évvel 1933 kora nyarán nyílt meg a Kékesszálló magaslati gyógyintézet az akkori Magyarország legmagasabb csúcsán, az 1014 m. magas mátrai Kékestetőn.
Nem volt könnyű feladat a Tátrához szokott orvosokat és betegeket a magyar Mátrához szoktatni. Nem volt elég ehhez a meteorológiai mérésekkel bizonyított jó hatású klima, gyógyeredményekre is szükség volt. S hogy ezek nem maradtak el, annak az a bizonyítéka, hogy beteg létszámunk állandóan emelkedett. Az 1933-as csonka évben csak nyolc Basedowos beteg kereste fel intézetünket. 1934-ben már 28, 1935-ben pedig már 72 volt a kezelt Basedowos betegek száma. 1936 és 1937-ben ez a szám ugyan lecsökkent 58, illetőleg 65-re, de az intézet 1938-ban történt megnagyobbítása ismét felemelte a nálunk gyógyított betegek számát, először 90-re, majd 1939-ben 93-ra, 1940-ben 103-ra 1941-ben 122-re és 1942-ben 116-ra. A tíz év alatt tehát összesen 755 Basedowos beteg állott kezelésünk alatt.
Úgy érzem, hogy már maga ez a szám feljogosít arra, hogy beszámoljak tapasztalataimról, amiket tíz esztendő alatt a betegek nem lekicsinylendő számán szereztem.
Ez a munka nem kívánja felsorolni az összes alkalmazott belkezelési módokat, inkább állásfoglalás akar lenni egy bizonyos, eredményekkel alátámasztott kezelési rendszer mellett. Tíz év és 754 Basedowos beteg tapasztalatával arra akar rámutatni, hogy miként lehet a Basedowos betegeket az orvostudomány mai lehetőségei mellett a legeredményesebben visszavezetni az egészségesek társadalmába. Nemhogy a feleletek, de a kérdések sem tisztázódtak ma még eléggé, de hiszem, hogy jó az irány, amerre haladunk. Vissza