A bánsági magyar nyelvjárások magánhangzó-rendszere

Fülszöveg

A bánsági magyar nyelvjárások magánhangzói fonetikai-fonológiai rendszerének bemutatásában az elemzés szinkronikus szemléletének megfelelően a leíró módszert választottam. Mivel azonban a Bánság mai magyar lakossága nyelvjárása alapján ötféle (ö-ző, e-ző, í-ző, e-ző és palócos jellegű) típusba sorolható, a leíró módszert természetszerűleg ki kellett egészítenem az összehasonlítóval is. Anyagom feldolgozásában igyekeztem a magyar és a nemzetközi dialektológia gazdag irodalmából mindazokat az elméleti és módszertani eredményeket felhasználni, amelyeket feladatom megoldásában a leggyümölcsözőbbeknek láttam.
A magyar nyelvjárások, mint ismeretes, elsősorban hangállományuk tekintetében különülnek el egymástól. Alak- és mondattani sajátságaik rendszere meg szókincsük kevésbé alkalmas a tipizálásukhoz. A magyar dialektológia immár másfél évszázados hagyományaihoz híven, ezért tartottam kutatásaim során magam is elsődlegesnek már egyetemi hallgató koromban e nyelvi részrendszer tanulmányozását: államvizsgai dolgozatomban a dél-temesi tájnyelv magánhangzó-rendszerét mutattam be. Később a kutatást már az egész Bánságra kiterjesztettem, és 1967-től 1970-ig évente két-három hónapot fordítottam helyszíni gyűjtőmunkára. Ennek eredményeként állott össze doktori értekezésem és bánsági nyelvatlaszom anyaga. Noha az atlasz adatainak fölvételezése megelőzte a dolgozat anyagának gyűjtését, az mégsem pusztán csak az előzetes tájékozódó-földerítő munkát célozta. A kétféle jellegű gyűjtés szervesen összetartozott, sőt összefonódott, aminek következtében az a szerecsésnek mondható helyzet adódott, hogy ma már aligha dönthetem el: vajon e hangtani monográcia az atlasz mellékterméke, avagy fordítva: a monográfiának köszönhető-e az atlasz anyaga. Módszertani szempontból e kétféle műfaj egyidejű és együttes megléte igen üdvös dolog. Az atlasz ugyanis a maga abszolút sűrűségű kutatópont-hálózatával szinopszisban tárja elénk a terület nyelvi képének egészét, belső tagolódását; a hangtani monográfia viszony, éppen a feltárt belső nyelvföldrajzi viszonyok ismeretében, teljességre törekvő feldolgozását nyújtja az adott kisebb tájnyelvi alakulatok egy részrendszerének, a hangállománynak.
A tárgyválasztást a tudományos szempont mellett még egy sajátos egyéni körülmény is meghatározta: szűkebb hazám a Bánság; tágabb értelemben az itt lakó nép szülöttjének s mindenkor hálás adósának érzem, vallom magam. Gyermek- és ifjúkorom legszebb, legmélyebb élményei - ha térben el is szakadtam a rónától - mindmáig változatlanul szoros szálakkal fűznek ehhez az eredetében oly sokszínű, de mai létében egyformán nyílt, egyenes és mindig jobbra törekvő munkás etnikumhoz. Hogy már másodéves egyetemi hallgató koromban nyelvjáráskutató akartam lenni, az nem kis mértékben épp a tőlük kapott érzelmi indításért lerovandó hálám egyik megnyilatkozása volt; s hogy azzá lettem, azt egyetemi tanáraimnak, Márton Gyulának és Gálffy Mózesnek köszönhetem. Közvetlenül vagy közvetve az ő irányításuknak is tulajdonítható, hogy szülőföldem iránti ragaszkodásomnak újabb tanújelét adhatom.
Itt kívánok ismételten köszönetet mondani minden bánsági adatközlőmnek, akik fáradságot és időt nem kímélve mindig és mindenütt a legnagyobb megértéssel és készséggel támogattak anyagom összegyűjtésében; Márton Gyula egyetemi tanárnak, dolgozatom irányítójának azért az állandó és önzetlen segítségért, amelyet munkám megírása során nyújtott; Bán Eleknek, Gálffy Mózesnek és Teiszler Pálnak pedig az értékes opponensi észrevételekért.
Kolozsvár, 1972 márciusa Vissza