A bábjáték I.

Előszó

Korunk bábszínházának alapvető jellemzője, hogy egyenrangú társa a színházművészetek minden ágának, s ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy bárki, aki bábbal foglalkozik felelős azért is, hogy mit és hogyan játszik. Azt, hogy milyen szinten áll egy-egy bábszínház, ugyanúgy két tényező határozza meg, mint a színházművészet bármelyik ágát: maga a közlés és a közlés módja. Ha ez a kettő harmonikus egységet alkot, akkor jó bábszínházról beszélhetünk, s különösen jóról, ha a közlés fejleszti, előreviszi a néző társadalmi tudatát, etikáját.
Minden művészi munka lényege az arisztotelészi mimézis - azaz utánzás, vagy úgy is mondhatnánk: az emberi valóság újra alkotása, újra teremtése, belső összefüggéseinek feltárása - s ez az alapja a lenini tükrözésnek is. Minden művészet a mimézis emberi ösztönéből ered, az ember belső jellemvonásait eleveníti meg, szocialista viszonyok között célja a megismerés örömén túl a tudati változás, mai szóhasználattal: a művészet elkötelezett.
A művészeti ágak közötti különbség is a mimézis eszközeinek különbségéből következik. Ezért is kell a bábjáték műfaji sajátosságait ismernünk, de a más művészeti ágakkal való azonosságot is, éppen a sajátosságok minél pontosabb megfogalmazása érdekében. Ahhoz, hogy a bábjáték "másfajta eszközeit" tisztázni tudjuk, jó sorra venni elsősorban néhányat az élő- és a bábszínház azonos jellemzői közül.
Induljunk ki minden színházi előadás alapjából, magából a drámából, hiszen a színházművészet minden ágában drámát, azaz író teremtette gondolatsort, élethelyzeteket, történést visznek színpadra a közönség elé, a maguk műfaji sajátosságainak megfelelő formában. Még akkor is így van ez, ha egyetlen szó sem hangzik el előadás közben, mint a pantomim és a balett esetében. (Ha szavakról nem is, de beszédről, éppen a kialakult mozgás-konvenciók, mozdulatok miatt beszélhetünk, azaz sajátos színpadi nyelvről.) Minden műfaj jellemzője az is, hogy öntörvényű, sót, ezeken belül is hangsúlyozottan öntörvényű minden jelentős színházi vállalkozás, hiszen létrejötte pillanatától arra törekszik, hogy sajátos arca, gondolatköre, mondanivalója legyen. Elég arra gondolnunk, hogy egy Időben Brecht-, Beckett-, Ionesco- vagy Genet-féle színházról - azaz "írói színházakról" -, majd napjainkban elsősorban Brook-, Ljubimov-színházakról - "rendezői színházakról" - beszéltünk, illetve beszélünk. Ugyanez vonatkozik a markáns karakterű bábszínházakra is: Obrazcov iskolájára, Skupáékra, a lengyel Dormarm színházára, a Hradec-Králove-i Divaldo Drak-ra vagy a budapesti Állami Bábszínház felnőtt műsoraira.
Minden színházi előadásra jellemző az is, hogy komplex, hiszen irodalom, színművészet, képzőművészet, zeneművészet találkozik a minél nagyobb, minél pontosabb hatás - erkölcsi döntés, tudatváltozás, tudatformálás - elérése érdekében. A formaelemek gazdag eszköztára, azaz a komplexitás, ugyanúgy jellemzője a bábszínháznak, mint az élőnek, egyetlen ponton azonban már éles különbséget is találunk, és ez az, hogy a színjátszó eltűnik, elrejtőzik, s helyette csak a bábu látható.
Ha a bábjáték műfaji sajátosságait vizsgálni és elemezni akarjuk, Innen keli kiindulnunk. Vámossy Klára már 1941-ben nagyon találóan állapította meg azt, hogy a bábjáték esztétikumának legfőbb feladata - a műfaji önállóság hangsúlyozása. "Teljesen téves az a felfogás, hogy itt miniatűr színi-előadásról van csupán szó. A színjátszás lényege a néző átalakulása, elszemélytelenedése. A színész játszik, s vele együtt, játékában feloldódva játszik a közönség. A báb azonban nem játszik, csak jelképez. Rongyteste sohasem lesz húsból és vérből való emberré, aki őrjöng, sír, gyilkol, csókol, vagy akár mindennapi életünket megjátszaná. Ő csak a fájdalom, az öröm, a szerelem, az élet szószólója lehet és jelképezi a felnőtt nagyot, ahogyan az ilyenkor viselkedni szokott."
Ide kívánkoznak Hevesi Sándor bábjátékkal kapcsolatos megjegyzései is: "Minthogy a bábu csak szimbólum és nem személyiség, s minthogy nem saját akaratából ágál, hanem egy külső mechanikának engedelmeskedik, a bábszínház tökéletesen visszaadja az emberi gyöngeségnek, gyarlóságnak, semmiségnek, tehetetlenségnek, s másfelől a végzetes, letipró, könyörtelen, vak sorsnak a játékát. A bábu nem mímeli az embert, csak jelenti, vagy jelképezi." Ismét térjünk vissza Vámossy Klára rövid, találó megállapításaihoz": A báb... nem mint egyéniség jelenik tehát meg, hanem mint típus... A bábjáték önálló műfaj. Stilizált művészet. Tárgya nem az emberi cselekvések utánzása, hanem a gondolatok, érzések jelképezése, kiábrázolása. Összetett művészet: a groteszk és tragikus egyesülése. Célja tökéletes illúziókeltés, melyet elhitető, meggyőző erejével ér el. Érzelmünkre, nem értelmünkre hat, ezért nem a sző, hanem a cselekmény leglényegesebb alkotó eleme." S mintha csak ezt folytatnák Hevesi szavai: "Gondolatot, érzést nem szavak, hanem cselekmények jelképeznek a bábszínpadon." Vissza