A 62. hadsereg sztálingrádi harca

Előszó

A világtörténelem leghatalmasabb csatája 1942. második felében Sztálingrád falainál bontakozott ki.
Ebbe az óriási küzdelembe a németek két legjobb hadseregüket vetették be a város ellen: Paulus 6. és Hoth 4. páncélos hadseregét, nem számítva a csatlósok csapatait.
Az ellenség minden törekvése arra irányult, hogy bevegye Sztálingrádot, ezzel elvágja az ország központját a Volga és Ural mögötti területektől, és keletről is bekerítse Moszkvát. Egyidejűleg délen is támadtak, hogy az áttörés után elérjék a grozniji és bakui kőolajat.
A németek a nyári csatától döntő sikert reméltek, és arra számítottak, hogy háborút még 1942-ben győztesen befejezik.
A sztálingrádi csata kimenetelétől függött tehát a hadműveletek további menete a szovjet-germán arcvonalon. Érthető, hogy Sztálingrádnak, az ország legerősebb sztratégiai és létfontosságú központjának mindenáron való megvédése a város védőinek elsőrendű kötelessége lett. Ha Sztálingrád elesik, a hitleristák mozgási szabadságot nyernek mind északkeletre, mind pedig délre. Ezért a német vezetés minden hadműveleti tervének alapja és célja 1942-ben Sztálingrád birtokbavétele volt.
A Szovjet Fegyveres erők Legfelsőbb Parancsnoksága Sztálin elvtárs közvetlen vezetésével dolgozta ki és valósította meg terveit. első cél az volt, hogy megállítsák a Sztálingrádra törő német csapatok támadását, mozgó védelemmel felőröljék és szétmorzsolják az ellenséges hordákat, ugyanekkor a szárnyakon összpontosítsák azokat az erőket, melyek a döntő ellentámadáshoz, a németek sztálingrádi csapatainak körülkerítéséhez és azok megsemmisítéséhez szükségesek. Vissza