A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
1940. szept. 26-án születtem Monostorpályiban. Szülőfalumat először akkor hagytam el, amikor felvételiztem az egri Tanárképző Főiskola biológia-földrajz szakára. Meg középiskolás koromban is mindig...
Tovább
Előszó
1940. szept. 26-án születtem Monostorpályiban. Szülőfalumat először akkor hagytam el, amikor felvételiztem az egri Tanárképző Főiskola biológia-földrajz szakára. Meg középiskolás koromban is mindig hazajáró voltam, amikor a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója voltam. A főiskolai szakdolgozatom szintén Monostorpályi monografikus feldolgozása volt. Ekkor még álmodni sem mertem, hogy általános iskolai tanári diploma megszerzése után 25 évvel folytathatom a község komplex jellegű leírását, feldolgozását. Ebben szerepe volt annak is, hogy a szakirodalom között bujkálva „Magyarország népessége a pragmatica sanctio korában (1720 - 21) című kiadvány (megjelent 1896) megemlíti, hogy Monostorpályi 1713-ban települt ujjá. Tehát azt megelőzően a török időkben teljesen elnéptelenedett. A falu újratelepülésének 275. évfordulója tette indokolttá a könyv kiadatását. Ebben segítségemre volt a Hosszúpályi Nagyközségi Közös Tanács, a Derecske és Vidéke ÁFÉSZ, a Hajdú-Bihar megyei Húsipari Vállalat a Hosszúpályi és környéke Takarékszövetkezet és nem utolsó sorban a Monostorpályi Tanácsköztársaság Tsz amely oroszlánrészt vállalt a pénzügyi fedezet biztosításában.
Az anyag gyűjtését, a szakirodalom feldolgozását jórészt széleskörű kollegális összefogásra, segítségre támaszkodva tudtam megoldani. Munkámban legtöbbet segített Józsa Kálmán a Monostorpályi Általános Iskola igazgatóhelyettese. Gügyéi Erzsébet általános iskolai történelem szakos tanár, Berzi Imre általános- és középiskolai osztálytársam, jelenleg a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója, Szabó Imre az általános iskola történelem tanára, aki már engem is tanított. Megköszönöm Kiss Gyula a Monostorpályi Tanácsköztársaság Tsz. elnökének, volt általános iskolai osztálytársamnak és Szűcs Istvánné Tályai Erzsébet általános iskolai igazgatónak írásban elkészített a témához szorosan kapcsolódó ismertetőjét, valamint Kardos Zoltánnak a Nagyközségi Közös Tanács elnökének összegző tanulmányát.
Vissza
Tartalom
Bevezető 0
I. fejezet
1. A természeti tényezők szerepe a táj kialakulásában 13
2. A tájegység kialakulása, felszínfejlődése és földtani képződményei 14
Formakincsek 19
3. Éghajlat 22
4. Vízrajz 28
5. Növényzet 30
Növénytakaró 31
Erdőgazdálkodás 33
6. Állatvilág 40
7. Talaj 41
II.. fejezet
A község történeti, gazdasági és politikai fejlődése
1. A község keletkezése és fejlődése a török időkig 45
2. A török megszállás és a Rákóczi-szabadságharc időszaka 53
3. A falu története a szatmári békétől a XIX. sz. végéig 57
4. Az 1848-49-es szabadságharc emlékei 03
Az 1867-es kiegyezés utáni helyzet 04
A mezőgazdaság technikai színvonala a jobbágyfelszabadítás
után 71
5. Az első világháborútól a község felszabadulásáig 75
Az első világháború és a Tanácsköztársaság eseményei 76
Az ellenforradalom uralomra jutása 80
A község munkás-paraszt mozgalmának rövid áttekintése
(1919-1944) 81
A lakosság helyzete, életviszonyai az ellenforradalmi rendszerben 86
6. A község felszabadulása és a demokratikus kibontakozás
kezdete 104
Az MKP monostorpályi szervezetének fejlődése 109
A közigazgatás átszervezése 111
A mezőgazdaság kollektivizálása 118
A mezőgazdaság területi koncentrációja 137
A szervezés és vezetés helyzete a termelőszövetkezetben 152
7. A mezőgazdaság ágazati fejlődése 162
Növénytermesztés 162
A falu múltját, jelenét és jövőjét meghatározó növényi kultúrák 175
Állattenyésztés 214
8. A munkaerőgazdálkodás, eszközállomány és jövedelmezőség 222
Munkaerőgazdálkodás 222
Az eszközállomány alakulása 225
Jövedelmezőség, jövedelmek alakulása 227
III.. fejezet
A falu demográfiai vizsgálata 245
Terület, népsűrűség 245
A népesség számának alakulása 246
3. A családi szerkezet 250
4. Társadalmi osztályok, foglalkozás 264
5. A népesség műveltségi színvonala 277
6. Vándormozgalom 287
IV. fejezet
A falu alaprajza, külterületi lakott helyei és infrastrukturális
ellátottsága 297
1. A falu alaprajza 297
2. Az infrastruktúra fejlettsége 305
A lakásellátottság 310
A közműellátás 321
Kulturális ellátás 324
Egészségügyi ellátottság 328
Kereskedelmi ellátottság 329
Szolgáltatás 333
V. fejezet
Szokások, életvitel a faluban 335
1. A község földrajzi nevei 352
2. A falu múltját, jelenét és jövőjét meghatározó emberek 354
Mellékletek, Táblázatok
1. melléklet 369
2. melléklet 378
3. melléklet 382
4. melléklet 390
5. melléklet 396
6. melléklet 400
7. melléklet 407
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.