Előszó
Mai étkezésünk megszokott bevezető étele, a leves, alig háromszáz éve még szinte teljesen hiányzott a magyar konyhából. Ez alól kivétel csupán a borsóleves meg a tehénhúslé vagy más néven húsleves volt. A régi gyakorlat szerint az ételeket különféle levekben főzték - olykor két-háromfélében is -, de a leveket nem adták asztalra, legfeljebb mártásnak elkészítve, besűrítve.
Ma már a fejlettebb társadalmakban világszerte a főétkezés része a leves. Szerepe furcsán ellentmondásos: ugyanis egyrészt étvágygerjesztőként, digesztívumként hat, előkészíti a gyomrot a szilárd étel befogadására, másrészt éppen ellentétes módon, a híg folyadék a gyomrot megtöltve csökkenti az éhségérzetet, fokozza a telítettséget, elősegítve ezzel a jóllakottság érzetének kialakulását.
Persze leves és leves között nagyon sok különbség van: lehet könnyű, híg, inkább a szomjúságot mint az éhséget csillapító - ilyen például egy könnyű zöldségleves vagy egy gyümölcsleves. Lehet tartalmas, ízes, gyomornedv-serkentő, mely után ellenállhatatlan vágyat érzünk a második fogáshoz - tipikusan ilyen a finom, fűszeres erőleves, húsleves. S végül lehet sűrű, gazdag, szinte harapni való, amivel az ember eltelik, jóllakik, és mást nem kíván, mint egy kis könnyű salátát - vagy még azt sem, csak pihenni -, példa erre a ragulevesek sok fajtája, pl. a jó magyaros gulyásleves.
Persze egyazon levest is lehet sokféleképpen elkészíteni. Lehet úgyis, hogy szinte csak folyadékból áll, és lehet dúsítani levesbetéttel: tésztával, rizzsel, galuskával, vagy krémlevessé testesíthetjük.
Vissza