Előszó
A vidéki ízekről, a falusi konyháról kinek-kinek más jut az eszébe: van, akinek az egyes ünnepi alkalmak - eljegyzés, menyegző, keresztelő, húsvét, karácsony stb. kapcsán rendezett nagy lakomák, közös családi étkezések, netán halotti torok; gazdag húslevessel, sült- és főtt húsokkal, töltött káposztával, lucskos káposztával, túrós, káposztás, meggyes, almás rétessel. Másoknak a jó falusi disznótoros lakomák hurkával, kolbásszal, tepertővel, pecsenyével; és megint másoknak a szalonnás, hagymás, kolbászos és csukló vastagságú kenyeres parasztreggelik; egyeseknek meg a nehéz, zsíros ételek, a csípős paprikás gulyás, pörkölt és halleves, netán az unalmas, szürke ételek hagymával, krumplival, a hústalan kásák stb. A táplálkozással, ételkészítéssel és étkezési szokásokkal - tehát a gasztronómiával - foglalkozónak pedig mindez egyszerre.
A vidéki konyhára, a paraszti konyhára évszázadokon keresztül rányomta a bélyegét az általános szegénység. A jobbágyok, szegényparasztok asztalára ritkán került hús: a poros udvaron, a szemétdombokon csipegető néhány (olykor csak egyetlen) tyúk, a vékonyka, kehes malac nagy kincs volt a háznál - sokkal nagyobb kincs annál, hogysem levágják. Bizony, egy ilyen tengődő kis állatka örökségül vagy jegyajándékul szolgált, esetleg halotti toron került a fazékba...
Enni persze mindig kellett valamit - de mit is, amikor szinte semmi sem volt? Hát ették a köleskását, a hajdinakását, a cirokkását, az árok szélén növő csalánt, a vízi diót (súlyom), mindenféle ehető gyökeret, virágokat, a vadon termő bogyókat, a lépesvesszővel fogott parányi énekes madarakat, a földbe ásott agyagkorsókkal csapdába ejtett kis rágcsálókat („pelézés"), és minden olyan állatot, ami nem volt tilos. Mert bizony a szegényembernek tilos volt nemes vadra - szarvasra, őzre, vaddisznóra - vadásznia a királyi vagy földesúri tulajdonban levő erdőkben, és halásznia sem volt szabad sem tavakban, sem pedig a folyóvizekben. (Voltak persze kiváltságos, víz menti falvak, ahol a lakosságnak más megélhetési forrása nem lévén, megengedték a halászatot és a varsázást, de - kis túlzással - a törvény szerint három megfogott halból négy a földesurat illette...) Persze, mindig voltak, akik megszegték a törvényt, mert éhes családjaikat valahogy el kellett tartani, de például a király erdejében tiltott vadászaton kapott az életével fizethetett ezért.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal