Előszó
A vidéki ízekről, a falusi konyháról kinek-kinek más jut az eszébe: van, akinek az egyes ünnepi alkalmas - eljegyzés, menyegző, keresztelő, húsvét, karácsony, stb. kapcsán rendezett nagy lakomák,...
Tovább
Előszó
A vidéki ízekről, a falusi konyháról kinek-kinek más jut az eszébe: van, akinek az egyes ünnepi alkalmas - eljegyzés, menyegző, keresztelő, húsvét, karácsony, stb. kapcsán rendezett nagy lakomák, közös családi étkezések, netán halotti torok; gazdag húslevessel, sült- és főtt húsokkal, töltött káposztával, lucskos káposztával, túrós, káposztás, meggyes, almás-rétessel. Másoknak a jó falusi disznótoros lakomák hurkával, kolbásszal, tepertővel, pecsenyével; és megint másoknak a szalonnás, hagymás, kolbászos és csukló vastagságú kenyeres parasztreggelik; egyeseknek meg a nehéz, zsíros ételek, a csípős paprikás gulyás, pörkölt és halleves, netán az unalmas szürke ételek hagymával, krumplival, a hústalan kásák, stb. A táplálkozással, ételkészítéssel és étkezési szokásokkal - tehát a gasztronómiával - foglalkozónak pedig mindez egyszerre.
A vidéki konyhára, a paraszti konyhára évszázadokon keresztül rányomta bélyegét az általános szegénység. A jobbágyok, szegényparasztok asztalára ritkán került hús: a poros udvaron, a szemétdombon csipegető néhány (olykor csak egyetlen) tyúk, a vékonyka, kehes malac nagy kincs volt a háznál - sokkal nagyobb kincs annál, hogysem levágják. Bizony egy ilyen tengődő kis állatka örökségül, vagy jegyajándékként szolgált, esetleg halotti toron került a fazékba...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal