Előszó
2009 SZEPTEMBERE
Kilenc hónappal ezelőtt kezdődött minden, amikor eljutott hozzám apai nagyapám halálhíre. Több mint száz évet élt, különös és veszélyes élete volt, amennyire a családi krónikákból...
Tovább
Előszó
2009 SZEPTEMBERE
Kilenc hónappal ezelőtt kezdődött minden, amikor eljutott hozzám apai nagyapám halálhíre. Több mint száz évet élt, különös és veszélyes élete volt, amennyire a családi krónikákból megismerhettem. Azoknak az elmondása szerint, akik ismerték vagy hallottak róla, nagyapám egyszerre volt magának való, nagylelkű és kalandor lélek; nagy műveltségű férfi, aki szenvedélyesen vonzódott a tudomány minden területéhez, papgyűlölő, de emellett mélyen vallásos ember. Ugyanakkor nagy szoknyabolond is, nagyanyámat is elhagyta és apámat, aki akkor még pólyás csecsemő volt. De azt mesélik, nem tudni, vajon miért és miképpen, de megpróbált velük kapcsolatban maradni. A camaldoli remetelakban halt meg, ahogyan azt a camaldoli cönobiták rendfőnökének hozzám címzett rövid leveléből megtudhattam. A levéllel együtt egy kézirat is érkezett, melyen az állt: figyelmesen olvasandó, mellette egy pecséttel ellátott, értékesnek tűnő iratköteget.
Sosem volt köztünk bizalmasabb viszony, tán három-négyszer, ha láttam életemben. Szüleim korai halála bizonyosan közrejátszott e távolság kialakulásában. Kezdetben csupán a kíváncsiság késztetett a könyv elolvasására. Ahogyan oldalról oldalra haladtam, világossá vált előttem, hogy a leírt történet visszavonhatatlanul felforgatja az életemet. Akaratom ellenére ugyan, de most már tudom, hogy családom életét évszázadok óta rejtély kíséri, s ennek egyszerre vagyunk főszereplői és áldozatai is. Valami rettentő titok, mely réges-régi eseményekhez nyúlik vissza, de szörnyűséges dolgokat idézhet elő, ha netán illetéktelenek tudomására jut, és gonosz indíttatású célokra használják. Ha a maga idejében fény derült volna e titokra, a mi sorsunk is teljesen másképp alakult volna, szerencsésebben vagy éppen kevésbé, nem tudni, de a veszély most még nagyobb.
Vissza