99 krumplis étel 33 színes ételfotóval

Előszó

Amikor Kolumbusz nyomdokába útra keltek az aranyra éhes spanyol és portugál konkvisztádorok Dél-Amerika, az "El Dorado" felé, természetesen nem sejthették, hogy az Andok égbe nyúló hegyei között az aranynál is értékesebb kincset lelnek: a "papá"-t, a "földi almát", amely majd embermilliókat fog megmenteni az éhhaláltól. Nyolcezer éves perui sziklareliefek árulkodnak történelem előtti létezéséről és bizonyítják, hogy az "indios" nagyon is jól tudták: istenek ajándéka a csúnyácska alma.
A Spanyolországba érkezett első krumplipéldányok osztatlan sikertelenséget arattak. A gumó alaktalan volt, leprás végtagokra emlékeztetett, az íze kesernyésnek tetszett (nem mindenki tudta, hogy meg kell sütni-főzni), a kihajtott növénynél láttak már szebbet, virágai jelentéktelenek, sőt mérgezőek voltak. Követek, futárok, diplomaták, sőt kalózok szanaszét hordták ugyan Európában és az Újvilágban a krumplit, de mégis 2-300 év kellett ahhoz, hogy pápai áldással, fejedelmi parancsra és némi furfanggal valóban elindulhasson világ körüli hódító útjára. Történt ugyanis, hogy a francia Antoine-Auguste Parmentier, foglalkozására nézve vegyész, patikus és tudós, Nagy Frigyes porosz fejedelem fogságába esett a hétéves háború idején (1756-63). A háború és egyéb sorscsapások folytán akkora volt az éhínség, hogy a foglyoknak csak a legalantasabbnak tartott élelemből jutott. Ez volt a krumpli szerencséje (meg a miénk). Parmentier ezután annak szentelte az életét, hogy a krumplit "népélelemként" elterjessze. Igaz, hogy XVI. Lajos egy kicsit besegített neki, de az érdem mégis a furfangos patikusé: Párizs határában egy darabka földet beültettetett krumplival, nagy hűhóval vizesárkot ásatott köré, és napközben katonákkal őriztette, mintha ki tudja, micsoda kincs rejlene a föld mélyén. A környékbeliek pedig alig várták, hogy beesteledjen - ellopkodták és a saját földjükbe ültették a krumplit... Vissza