80 esztendő életemből

Fülszöveg

Részlet a műből:
Bevezetés
Amidőn 70. életévem befejeztével, 1919-ben az orvoskari tanártestületnek bejelentettem, hogy a törvény értelmében a tanév végével nyugalomba szándékozom vonulni, Jendrassik Ernő barátom levélben tudósított, hogy ünnepély keretében óhajt tanszékemtől elbúcsúztatni.
Válaszomban megkértem, hogy erről a szándékáról mondjon le, mert bár nem óhajtok a törvény azon kedvezményeivel élni, amelyek a tanári működés meghosszabbítását lehetségessé teszik, mégis a tanszékemtől való megválás életemnek egyik fájdalmas actusa és azért azt nem „pompes funébres"-ben, hanem magamba szállva óhajtom átszenvedni.
Hetvenéves koráig sok fájdalmas búcsúzáson esik át az ember. El kellett búcsúznom szüleimtől, el testvéreimtől, akiket társul a természet adott mellém, el sok jó barátomtól, akiket rokonszenvem választott és el hitvestársamtól, akivel közel egy fél évszázadig éltem boldog egyetértésben és kölcsönös megértésben. Hogy másnak mi a tanszéke, nem tudom, de megpróbálom a... Tovább

Fülszöveg

Részlet a műből:
Bevezetés
Amidőn 70. életévem befejeztével, 1919-ben az orvoskari tanártestületnek bejelentettem, hogy a törvény értelmében a tanév végével nyugalomba szándékozom vonulni, Jendrassik Ernő barátom levélben tudósított, hogy ünnepély keretében óhajt tanszékemtől elbúcsúztatni.
Válaszomban megkértem, hogy erről a szándékáról mondjon le, mert bár nem óhajtok a törvény azon kedvezményeivel élni, amelyek a tanári működés meghosszabbítását lehetségessé teszik, mégis a tanszékemtől való megválás életemnek egyik fájdalmas actusa és azért azt nem „pompes funébres"-ben, hanem magamba szállva óhajtom átszenvedni.
Hetvenéves koráig sok fájdalmas búcsúzáson esik át az ember. El kellett búcsúznom szüleimtől, el testvéreimtől, akiket társul a természet adott mellém, el sok jó barátomtól, akiket rokonszenvem választott és el hitvestársamtól, akivel közel egy fél évszázadig éltem boldog egyetértésben és kölcsönös megértésben. Hogy másnak mi a tanszéke, nem tudom, de megpróbálom a következőkben elmondani, hogy nekem mi volt. Elmondom, hogy honnan, merről jöttem, hogy az örökségképpen magammal hozott erős, egészséges szervezetem, képességeim, ambitióim, szenvedélyeim, azokat fékező berendezéseim, munkakedvem és szívós kitartásom, milyen utakon, milyen akadályok leküzdésével vittek el célomhoz, hogyan emelkedtem fel arra az én szemeimben legfényesebb polcra, amelyet úgyszólván még gyermekkoromban életem legfőbb céljául tűztem ki magamnak, hogy azt elérve, milyen tényezők hatása alatt merült fel bennem az az egynéhány új eszme, amelyekkel a tudományomat gazdagítottam és végül, hogyan sáfárkodtam azzal a felelősségteljes nagy hatalommal, amelyet az állam, bízva a választott egyén tudásában és jellemében, egy sebésztanárnak, egy sebészeti klinika igazgatójának a kezeibe letesz.
Nagy várakozásokat köt hozzá és nagy kötelességeket ró reá. Tőle várja egy egész orvosi generatio kiképzését szakmájában, elvárja, hogy tudományába elmerülve azt előbbre vigye és felelősségének fenntartásával, lelkiismeretére bízza a betegeinél nap-nap után felmerülő döntést élet és halál felett.
Alig kerülheti el, hogy mindezeknek megfelelve és azokat leírva, a kérkedésnek és az öndicséretnek vádja ne érje és dacára annak, mégis vállalkozom reá, mert valamint egész pályámon velem született tulajdonságaim, egyéniségem ösztönszerűleg, ellenállhatatlanul hajtottak előre és nem éltem volna ki magamat, ha ezeknek nem engedelmeskedem, - ha ugyan képes lettem volna reá, és valamint hogy gyermekkorom óta amibe belekaptam, azt mindenkor igyekeztem teljesen be is fejezni, -úgy 80. életévem befejeztével életem munkájának zárókövét belső kényszerűség folytán ezzel a számadással teszem le.
Kelt Budapesten, 1929. március hó 8-án.
Dollinger Gyula: 80 esztendő életemből
5 Vissza