7. Nemzetközi Környezetvédelmi Fotópályázat Kiállítása

Előszó

Nemzetközi fotókiállítást köszönteni egy csaknem százezres lélekszámú magyar, alföldi város nevében - rendkívüli megtiszteltetés, a tárlatot köszönteni a fotóművészetben laikusként - rendkívüli merészség.
Ha mindehhez a téma kötöttsége, ez esetben a környezet védelmének kötelezettsége kapcsolódik, még magánemberként, várospolgárként is rákényszerülök arra, hogy a képekre tekintés előtt önkontrollal kezdjem. Önkontrollal, de nem önostorozással és főleg nem öndicsérettel.
Szemem előtt képzeletben pergetem az eddig átélt eseményeket, nézem e legtökéletesebb fényképezőgép által rögzített pillanatképeket. Szomjazó földet látok és gyönyörű kerteket, szántókat. Csobogó tiszta forrást gyermekkorom élményeiből, és hömpölygő-olajfoltos-habzó-koszos folyót partra vetett halakkal felnőtt életem utóbbi éveiből. Éjfekete gyárkéményfüstöt és házikó kandallójából kiáramló, alig látható, gomolygó légáramlást. Erdőt és erdőtüzet. És mindezek fölött, mellett, között az embereket. Embereket, akik szemetelnek és takarítanak, építenek és romolnak, virágot szednek és tépik a virágot, tiltakoznak a környezetszennyezések ellen és tiltakoznak a környezetszennyezésért kiszabott bírságok ellen, teremtenek és eltipornak természetet és mikrotársadalmakat egyaránt. Ilyenek vagyunk mi emberek - jók és gonoszak egyszerre. Mert emberek vagyunk. De emberi feladataink is vannak. Vissza