Előszó
Vannak szerzők, a legnagyobbak közt is, akiknek műveit az ember elolvassa, áttanulmányozza, felfogja tartalmukat, elmélyíti megértésüket, és aztán úgy érzi, mondanivalójukat teljesen elsajátította....
Tovább
Előszó
Vannak szerzők, a legnagyobbak közt is, akiknek műveit az ember elolvassa, áttanulmányozza, felfogja tartalmukat, elmélyíti megértésüket, és aztán úgy érzi, mondanivalójukat teljesen elsajátította. Így többé már nem érdemes felvilágosításért fordulni hozzájuk. Ezek a szerzők ezután már nem tudnak mit mondani. A nagy tudományos művek többnyire ilyenek. Tanulmányozásukkal az ember túl is lépett rajtuk.
Vannak azonban olyan írások, amelyeket nem érthetünk meg ilyen módon, amelyek akárhányszor olvassuk is őket, mindig tartogatnak számunkra még valamit. Mert abban a mértékben, ahogyan növekedünk ismeretben, lelkünk mindig vissza-visszatér ezekhez a művekhez, mert érzi, tudja, hogy csak most fogja igazán megérteni őket, az igazi megértés még csak ezután következik.
Ezért vannak olyan írások, melyeket nem egyszerűen elolvas az ember, hanem amelyekkel együtt élünk, amelyekhez életünk nagy pillanataiban felvilágosításért fordulunk, amelyek szüntelen új és új kérdések felé fordítják figyelmünket, a problémák új összefüggéseit világítják meg számunkra. A legnagyobb írásművek ilyenek. Szellemi életünk kiapadhatatlan forrásai.
Zwingli életműve ilyen kiapadhatatlan forrása a református ember lelki-szellemi életének, amihez mindig vissza-visszatérünk, akárhol csillapítottuk is ideiglenesen éhségünket vagy átmenetileg szomjúságunkat.
Luther és Kálvin életművét agyonmagyarázták. A magyarázatok mindig felhígítják, vagy elsekélyesítik az eredeti művet. A nagy egyéniség eredetisége törpe utánzók sekélyes szellemének színvonalára ereszkedik alá. Luther és Kálvin életműve megértésébe sok lényegétől és forrásától idegen szellemi hatás keveredett.
Vissza