60. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Előszó

Hatvanadik
Tisztelt Olvasó! A kerek évfordulóra tekintettel kettős előszót szándékozom írni a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat katalógusához. Azért érzem ennek szükségét, mert ugyan vannak, akik sok-sok éve kísérik figyelemmel e kiállításokat (az ő számukra az első részben foglaltak evidenciának tűnhetnek; nekik javaslom, hogy a második résszel kezdjék az olvasást) de sokak előtt (kiállítók is vannak közöttük) nem egészen ismert, hogy mi is történt Hódmezővásárhelyen a képzőművészetben hatvan év alatt. Nekik szól az első rész, amolyan rövid összefoglaló a Tárlat történetéről, hangsúllyal az utóbbi évek eseményeire.
I. Visszatekintés
A Tornyai János 1936-os halálát követő majd két évtizedben nem volt szervezettnek tekinthető művészeti közélet Hódmezővásárhelyen. Éltek itt festőművészek (Almási Gyula Béla, Csikós Miklós, Füstös Zoltán), voltak kiállítások (nagyobbrészt fél-amatőr vagy egészen dilettáns szereplőkkel), rendszeresen megfordultak a városban innen leszármazott jelentős alkotók (Kamotsay István, Kohán György, Kurucz D. István), de hiányzott valami vonzó közös platform.
1954-ben Szabó Iván, a Képzőművészeti Főiskola szobrász tanára nyári gyakorlatra Vásárhelyre hozta növendékeit. Ekkor történt meg az Őszi Tárlat „megalapítása" dr. Galyasi Miklós múzeumigazgató irodájában, ahol szívesen látták mindig az itt élő, az idelátogató művészeket, beleértve a hallgatókat is. Amikor annak az évnek az őszén a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban megrendezésre került az első Vásárhelyi Őszi Tárlat, a szervezők nem gondolhatták, hogy mekkora művészeti jelentősége lesz majd kezdeményezésüknek. Az első Őszi Tárlat résztvevőiről a közelmúltig nem tudtunk semmit. Dömötör Jánosé, a Tornyai János Múzeum néhai igazgatójáé az érdem, hogy a Magyar Nemzeti Galéria adattárában, - ott, ahol senki nem gondolta volna - Almási Gyula Béla jegyzetei között ráakadt az első tárlat kiállítóinak névsorára.
Már vagy harminc éve írják az előszóírók és recenzensek, hogy ezt a sorozatot még egyetlen magyar kiállítási fórum sem érte meg, ide értve a régi műcsarnoki szalonokat, a Nemzeti és Országos névvel fölruházott tárlatokat is. Ez azonban önmagában még nem lenne érdem, pusztán következetesség.
Volt-e, van-e hatása a hazai művészeti életre, nyomot hagyott-e a magyar művészeti életben ez az ötvenkilenc kiállítás?
Megkísérlem a Tárlatokat a legfigyelemreméltóbb művészek jelenlétének reagálásával végigtekinteni: Az Alapító Atyák halálukig rendszeres résztvevők voltak. Úgyszintén azok az alkotók, akik a főiskoláról kikerülve kapcsolódtak be a tárlatok sorába, és később a Vásárhelyi Iskola vezető mestereivé váltak. Több, a Vásárhelyi Őszi Tárlat első évtizedeiben meghatározó, jeles művész a főiskolai nyári gyakorlatok hatására döntött hódmezővásárhelyi letelepedés mellett: Németh József, Szalay Ferenc, Fejér Csaba.
Már az első Őszi Tárlaton kiadták a Tornyai-plakettet: Medgyessy Ferenc szobrászművész kapta. A kiállítók közül Barabás Gizella, Bizse János, Füstös Zoltán, Görög Rezső, Hadik Magda, Kajári Gyula, Kelle Sándor, Kontraszty László, Túri Mária és Zala Tibor nevét fontos megjegyezni, a kitüntetett és az alapító atyák mellett.
A másodikról Barcsay Jenő, Chiovini Ferenc, Csohány Kálmán, Ferenczy Béni, Kádár György, Kohán György, Patay László, Vén Emil és Vigh Tamás nevét kell megemlíteni. 1956-ban először szerepelt Szalay Ferenc; továbbá Keserű Ilona, aki 1959-ig volt állandó kiállító az Őszi Tárlaton. Hajnal Gabriella grafikákkal, Bencsik István terrakottával, Balogh László olajfestménnyel, Ligeti Erika érmekkel szerepelt. 1957-ből Barcsay Jenő Utcarészlet című olajfestményére, 1958-ból Kondor Bélának a halott Medgyessyről készült rajzára érdemes emlékezni. Vissza