60 éves a BVSC

Előszó

Pár évvel ezelőtt - egy interjú közben - azt kérdezte tőlem egy újságíró: melyik csapatnak szurkolok? írja azt, - válaszoltam - hogy nekem teljesen mindegy, az a lényeg: NB I-ben, avagy NB IIben, a MÁV-ot képviselje a csapat... Nos, a cikk megjelent, és az újságíró ezt adta címének: „A miniszter vasutas drukker...' Valóban: az vagyok. Mégpedig azóta, hogy életem és munkásságom elválaszthatatlan a közlekedéstől, ezen belül pedig - a vasúttól. Emlékszem: 1948-ban. amikor vezérigazgatója voltam a MÁV-nak, és Papp Laci döntőbe került Londonban az olimpián, olyan büszke lettem eredményére, mintha Ádler Zsigmond helyett én láttam volna el tanácsokkal... S mintha csak tegnap történt volna, olyan friss az emlékem ma is: izgatottan vártuk a döntőt, nem aludtam előző nap semmit, s amikor nyert - olimpiai bajnok lett - kimondhatatlan örömet éreztem. Magyarország számára ugyanis BVSC-sportoló vívta ki ezt a csodálatos sikert. BVSC... Nekem e négy betű mindig sokat jelentett. Jókedvet és vidámságot, derűt és nyugalmat, ám néha keserűséget és csalódást is. Vagyis szép emlékeket és kevésbé szépeket, már ahogy ez történni szokott mindenkivel, aki szereti a sportot, sőt rajong érte. Jómagam mindig rajongtam. Gyerek koromtól kezdve, amikor futballoztam, majd vívtam, és szerettem az atlétikát, meg az úszást, mindent, ami sport volt. És később is... Amikor lassan abba kellett hagyni, és számomra sem maradt más csak a szurkolás öröme, Pesten és vidéken is. Például Pécsett. Ahol mennyit, de mennyit idegeskedtem a Pécsi VSK miatt, hogy mielőbb felépüljön az új pálya, s a csapat jól szerepeljen. Miként „szoritok" ma is, de - már nemcsak értük. Hanem a Haladás sikeréért is, és a szolnokiak jó szerepléséért, nem is beszélve az MVSC-ról és a MÁV DAC-ról, no és a nagymúltú BVSC-ről, amely szintén közelállt hozzám mindig, hiszen - vasutas csapat... Vissza