50 éves a Veszprémi Egyetem Szilikát Tanszéke

Előszó

Kedves egykori és mai Szilikátosok!
Engem is utolért a végzet: előszót kell írnom egy könyvhöz, ami az életem - és sokunk alkotó életének nagyobbik részét, a szemléletformáló, tudást gyarapító részét foglalja össze. Az ilyen művek eleve kudarcra vannak ítélve, hiszen lehetetlen feladatra vállalkozik a szerkesztő. Egészen biztosan sok minden kimarad az összeállításból, ami nem maradt ki, arra mások másképp emlékeznek, és folytathatnám tovább a buktatók sorát.
Azt szokták mondani, hogy aki a múltját nem becsüli, az a jövőjét nem érdemli. Én 1972-ben, csaknem harminc éve kerültem a tanszékre, amolyan zöldfülű kezdőként, aki fejébe vette, hogy „majd ő megmutatja", megváltja a világot. Azóta sok víz lefolyt a Séden, a világ nem hagyta magát megváltani, én pedig nem akarok már mindent megmutatni, inkább idézem Déri Márta egyik - számomra különösen kedves - versének néhány sorát:
"Évek és hónapok, múló hetek, napok...
Szárnyaló ünnepek, munkás hétköznapok...
Ebből áll az élet. És ki ezt belátja,
Belső egyensúlyát bizton megtalálja,
Önnön erejéhez méri az életet,
S tudja megbecsülni a boldog perceket."
Egy biztos: az a tudás, amit itt az egyetemen tanultunk, sokkal több volt annál, amit kézikönyvekből megszerezhetünk. Kaptunk szemléletmódot, kreatív gondolkodásra neveltek bennünket, és leckét kaptunk igaz emberségből, kötelességtudásból, egymáson való segítésből egyaránt. Az igazi ajándék, a csúcs a "szilikátos szív": az összetartás, ami - reményeim szerint - ma is él. Ezt kell ápolnunk a jövőben is. A nagy elődök ma is lélekben velünk vannak: ők irányítják ma is a gondolatainkat. Az új évezred elején ennek jegyében ajánlom évkönyvünket az Olvasó kitüntető figyelmébe. Vissza