400 éves a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium

Előszó

Részlet a könyvből:

"Az udvarhelyi gimnázium minden hajdani növendékének örök üdvözlet az Úrtól!" Így kezdi Szárhegyi Mihály jezsuita atya az iskola 1689-től vezetett, legrégibb anyakönyvét. Vegyük át az üdvözlő szót a rég elporladt professzortól, és fordítsuk az immár négyszázéves iskola minden hajdani növendékére. Mert elsősorban az ő történetük az iskolatörténet. Azé a sokezer diáké, akik ide kötődnek életük, ifjúságuk legszebb éveinek emlékeivel, miközben az idő markából kipergett négyszáz év négy hatalmas homokheggyé nőtt. Ezeknek a homokhegyeknek a rétegeiben ott van szűkebb pátriánk társadalmának minden emléke: a bő és szűk esztendők, pestis, háborúk és békés évek, éhezések, menekülések és újrakezdések. Azt is mondhatnánk, hogy az iskola története egyben az őt fenntartó társadalom története is.
Ebben az iskolatörténetben, amelyet az olvasó szíves figyelmébe ajánlunk, először történik kísérlet arra, hogy az iskola és társadalom kapcsolatait legalább megközelítőleg felmutassuk. Ez a vállalkozás az iskola középkori korszakára furcsa mód jobban sikerült, mint az azutáni időszakokra. Ebben az első korszakban névszerint sikerült számbavenni valóban az iskola minden diákját, azt is, hogy melyik helységből, milyen társadalmi helyzetű családból jöttek. Így látszik meg, hogy a régiségben az iskolai nevelés a közösségnek csak kis töredékére terjedt ki, mert a falusi társadalom nagy többsége vagy írástudatlan, vagy beéri a falusi iskola által nyújtott ismeretekkel. Ezért volt a régi iskola egy szűkkörű elité, de az egész közösség előrehaladása szempontjából nélkülözhetetlen elité. Tegyük mindjárt hozzá, hogy elsősorban egyházi elité. A régiségben nem az állam hozta létre az iskolákat, mert a kultúra ügye az egyházakra tartozott. Minthogy a kultúra az iskolát fenntartó, esetünkben magyar anyanyelvű társadalom egészét szolgálta, a latin nyelvű iskola kezdettől fogva határozottan nemzetiségi meghatározottságú is volt. Vissza