33. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Előszó

A 33. Vásárhelyi őszi Tárlatot rendezzük meg az idén. Nincs kerek évforduló, bár Dömötör János szavaival élve „majdnem emberöltőnyi" idő telt el az első kiállítás óta. S mi minden történt ez idő alatt a világban, az országban, a művészetben.
A - bizonyos értelemben véve véletlenül és egyszeri alkalomra vállalkozó - rendező, előszóíró zavarban van, miután végigolvasta a 31 megelőző kiállításkatalógus előszavát (az első kiállításhoz nem készült katalógus), a sajtókritikák nagy részét, a 25. évforduló alkalmából a Műcsarnokban rendezett monstre kiállítás írott emlékeit. Sok jeles szerző szubjektív és objektív megnyilatkozásait: a Művészet hasábjain lezajlott vitát a vásárhelyi művészetről, iskoláról. Szóval már mindent megírtak előtte. így legfeljebb néhány személyes élményre hivatkozhat a múltat illetően és a jelenlegi kiállításról teheti meg észrevételeit a műfaj - az előszó - keretein belül.
Érdekes felfedezés volt saját magam számára, hogy Vásárhely jelentőségét Fehérvárott értettem meg igazán az 50-es, 60-as évek keresztmetszetét bemutató kiállításokon. Ott szakszerűen és áttekinthetően csoportosítva kerültek egymás mellé a kor különböző művészeti törekvéseit képviselő alkotások, ezért vált világossá, mit jelentett a vásárhelyi festészet az 50-es évek merev, dogmatikus szocreálja után; az a festői magatartás, amely olyan műveket eredményezett, amelyek tartalmában hitelesen, formailag realisztikusan, az egyéniség kézjegyeit magán hordozva kiemelkedtek a kor magyar festészetének átlagából. A mondandó festői tömörítése, jelképszerű egyszerűség, monumentalitás jellemezte ezt a piktúrát. Kohán György, Kajári Gyula, Kurucz D. István, Németh József, Szalay Ferenc, Szurcsik János, Vecsési Sándor, Patay László akkori műveire gondolok elsősorban. De megerősítik ezt a véleményt Csohány Kálmán, Rékassy Csaba, Szabó Iván, Samu Katalin 60-as években készült munkái is.
A X. Vásárhelyi őszi Tárlat (1963) különösen gazdag „főművek" megjelenésében, hiszen itt együtt volt látható Kohán monumentális „Vásárhelyi utcarészlet"-e, Szurcsik „Pihenő asszonyok" című, azóta sem felülmúlt munkája, Patay „Öregség" című lírai tablója, Szalay „Vonaton" című munkája a klasszikus kompozíció rajzi elemeire épülő hiteles korkép, Kurucz D. "Kútnál" című vászna elmélyült típus- és tájábrázolással, Vecsési karakteres "Leányká"-ja, Kajári "Gondterhelt asszony"-a, Németh József új, rajzosabb és síkszerűbb munkáinak sorát a "Kapu előtt" című festmény példázza kitűnően. A felsorolás korántsem teljes. Vissza