Előszó
Hogyan lehetne valamit elkezdeni újra, egymás szemébe nézni újra, szorítani egymás filmjeiért. Várni a bemutatót, a nagy pillanatot, ha gyötrelmes is, mert a siker nem mindig kullog utánunk - de ez a mi bemutatónk.
Együtt lenni a film ürügyén - találkozás, viták, fülbe súgott biztatás, fal mellett kiosonok a "majd hívlak" típusú barátok őszinte megrendülése - mind jó, csak legyen még alkalom, ahol ez megtörténik.
Nézzünk egymás szemébe, ha csak pár mondatban - nyögve, rosszul, de mondjuk el a magunkét - artikuláljunk újra!
Szűkül a területünk, már csak két filmforgatásra alkalmas műtermünk van. Kifelé kacsintgatunk. A koprodukciók segítségében bízunk, de egy jó színvonalú stáb összeállítása már ma gondot jelent.
Szigetlakók lettünk - azokra pedig különös belső törvények vonatkoznak.
Elsősorban az összefogás a harcban, a még megmaradt terület védelmében.
Sokan teszik fel a kérdést, kell-e ünnepelni a filmet, kell-e fesztivál, kellenek-e díjak.
Kell, nagyon kell. Saját megbecsülésünk, hogy megméretünk, kiválasztunk és díjazunk.
Kell, hogy legyen mérce, amit minden évben felállítunk.
S kell az a megváltó belső izgalom, amit csak az érez, aki elkövetett valamit - s most várja a találkozást a befogadóval. Örüljünk, hogy itt lehetünk újra, talán éppen most van itt az ideje, hogy erőt mutassunk fel, mert a magyar film nem adhatja meg magát.
A mozik előtt újra sorban állnak - ebben bízzunk.
Vissza