25 éves a Zsennyei Művésztelep

Előszó

Hazai művészettörténetírásunk adós a felszabadulás utáni művésztelepek történetének a megörökítésével. Egyik-másik e művésztelepek közül már monografikus feldolgozást is megérdemelne, eredményeinek regisztrálása, az ott dolgozók termésének értékelése mindenképpen indokolt lenne. A nagyobb hagyományokkal rendelkező, régi koloniákról több-kevesebb tájékoztatás eljut ugyan a közönséghez, a műbarátokhoz, így a szentendrei, szolnoki, hódmezővásárhelyi telep ismertetése elég bőséges a szakirodalomban, ám azoknak a munkalehetőségeknek a méltánylása, melyeket a változó összetételű alkotóházak biztosítanak, eléggé esetleges.
A második világháborút követően az egykori művésztelepek újjáépítésének, az újak létesítésének feladata nagyrészt a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjára várt. Szolnokon, Kecskeméten, Miskolcon a műtörténeti múlttal rendelkező műteremházakat is az Alap renováltatta, majd helyi kezdeményezésre, műemlékvédelmi javaslatra új telephelyeket is szervezett a művészek számára. A nyugodt körülmények megteremtésével országszerte mód nyílt a hátrányos helyzetben lévő tehetségek támogatására, ugyanakkor neves mestereink is szívesen kértek és kérnek helyet az alkotók elmélyült munkájára előnyösen ható otthonokban. Az elmúlt tizenöt - húsz esztendőben ez a hálózat a hatóságok, társadalmi szervek támogatásával rendkívül kibővült, s lehetővé teszi, hogy alkotóképes képzőművészek közül azok, akik igénylik, kedvező feltételek mellett, gondtalanul dolgozhassanak a nyári hónapokban beutalást kaphassanak egy-egy telepre.
Vissza