25 éves a debreceni opera

Előszó

A színházművészet komplex művészeti ág; az irodalom, a képzőművészet, az előadó-művészet egyaránt jelen van benne. Az utóbbi több formában is jelentkezik, hiszen a szó mellett az ének, a zene, a tánc is eszköze a színpadi megjelenítésnek. A művelődéstörténeti kutatások igazolták, hogy a zene a legősibb színházi előadásoknak nélkülözhetetlen része volt. Az opera több évszázados története bizonyítja, hogy egy drámának énekkel való megjelenítését az emberiség már régen elfogadta. Sőt itt is érvényesül az, amit Debussy mondott: „ahol a szó hatalma véget ér, ott kezdődik a zenéé". Ha egy városnak operája van, ez mindenképpen az ottani zenei élet magas mércéjét és igényét jelenti. Debrecenben a 175 éve játszott első opera óta, ha kezdetben szórványosan is, de mindig voltak opera-előadások. A szocialista társadalom igénye hozta létre 1952-ben az önálló társulatot a színházon belül. Ebben az időszakban már egyre sűrűbben játszott operát a Csokonai Színház. Kodály Zoltán szavai is bizonyára elgondolkodtatták a kulturális élet vezetőit, amikor 1950-ben a Székely fonó szabadtéri előadása alkalmából azt mondta: „Nem értem, miért vendégszereplőkkel kellett kihozni a Székelyfonót, amikor a hallottak alapján Debrecenben is vannak igen tehetséges énekesek." A közönség egyre szélesebb rétegei fordultak érdeklődve a szép látvánnyal és nagy esztétikai élménnyel is szolgáló zenei műfaj felé. Az 50-es évek világszerte jelentkező operai reneszánsza a legjobb pillanatban találkozott a debreceni törekvéssel, amikor államunk, művészetet szerető és támogató városunk megteremtette az alapját az intézményes fejlődés lehetőségének. Tudjuk, hogy a fejlődés nem volt mindig egyenes vonalú. Válságos évei is voltak az operatársulatnak. Vissza