Előszó
Több mint két évtizede követik egymást ősszel a hódmezővásárhelyi kiállítások. Ennyi idő már beírja magát a művészetek történetébe, ha sikereket, eredményeket is hoz magával. A vásárhelyi műhelyről...
Tovább
Előszó
Több mint két évtizede követik egymást ősszel a hódmezővásárhelyi kiállítások. Ennyi idő már beírja magát a művészetek történetébe, ha sikereket, eredményeket is hoz magával. A vásárhelyi műhelyről még elfogult ellenzői se állíthatják, hogy nyom nélkül munkálkodott volna, ne jelentett légyen figyelemre méltót, elgondolkozni valót, amit művészei elindítottak, továbbfejlesztettek, tanulság okából megkíséreltek. Jobb híján ezt a valamit népi realizmusnak szokták nevezni, a vidéki közérzet, a paraszti életforma kifejezésének. Akik mostanság elhúzzák a szájukat, ha a vásárhelyiekről van szó, épp ezt az agrárius jelleget nehezményezik; a falusi motívumokat túlhaladottnak, kortévesztőnek minősítik. Ha az elmarasztalás a városiasodás sürgetőinek türelmetlenségéből következne, még örülni is lehetne a kifogásoknak. Többnyire azonban nem a közérdek felől éri kritika a hódmezővásárhelyi közösséget, hanem inkább a képzőművészet létjogosultságát kétségbe vonó szektások részéről, akik a valóság mindenféle jelenségétől elszakadottan, tanyától, metropolistól, szövetkezettől, toronyháztól távolt kiagyalt elméleteikhez keresnek igazolást a műtermekben, tárlatokon, külföldi folyóiratokban, egymást dicsérő cikkeikben, tiltakozni nem tudó elhunyt nagyságoktól vett idézetekben. Az uniformizálódott csoportocska kisded kórusának disszonancáitól függetlenül a vásárhelyi tárlatok évről évre bíztató anyagot sorakoztatnak fel, melyben következetesség és fejlődés, módszeresség és változatosság egyaránt érvényesül. Az igaz, hogy egyik ősztől a másikig egyetlen kiállító se vált formát, nem fordít köpenyt, nem igazodik előnyösebbnek tűnő iskolákhoz, még a befolyásosabb ügyvivők kegyeiért se kacérkodik a weimári örökséggel. A vásárhelyi törzsgárda zavartalanul halad a maga útján, gondosan építi, bővíti, gazdagítja életművét, lelkiismeretesen folytatja mesterségét, mely a helyi és országos hagyományok progresszív értelmezői szerint tanúságtevés, szolidaritás, megértés, meggyőzés a művészet mind hitelesebb, mind árnyaltabb eszközeivel.
Vissza