20. Szegedi Ünnepi Hetek

Előszó

1959. július 25. Először csendült fel a Dóm tér történelmi levegőjében az ismert magyar népdal refrénje: „Szöged hírős város ", hogy egy nagymúltú nyári színház újjá- születésének ünnepére invitálja a kultúra szerelmeseit. Húsz éve immár, hogy Szeged szélesre tárta kapuit és az ország kulturális, művészeti életének kirakatába helyezte mindazt, amit kincseiből gyönyörködtető értéknek talált, hogy vendégeink válogassanak kedvük, érdeklődésük, idejük szerint, és vigyék magukkal a szépség, az emberség, a barátság emlékét városunkból.
Azóta minden évben megismétlődött a szíves invitálás, s a színházművészet mellé a zene, a képzőművészet és a folklór, az ipari és mezőgazdasági kultúra, a tudomány és a sport választékát kínálta a város, és a maga vendégszeretetét. Ezt a választékot soha nem tekintette puszta közművelődési, vendéglátóipari körítésnek, az egésznapos látni- és hallanivalók öncélú nyári dömpingjének. Mert ezek — bár a színházi produkciók köré szerveződtek és szerveződnek — szerves részét, folytatását jelentik évközi munkánknak. Persze, egy kicsit kirakat is ez az évenként ismétlődő kitárulkozás. De jó értelemben az. Az „üzletben" szükségszerűen több van, más közművelődési formák és alkalmak, kevesebb látvány, több aprómunka.
Amikor húsz évvel ezelőtt csendült fel a hívogató szignál, Szeged még magányos sziget volt a hazai nyári kulturális élet térképén. Ez a térkép azóta szinte évenként gazdagodott: Gyula, Szentendre, Eger, Sopron — és még sokáig folytathatnánk a sort — mind-mind nyári színházat teremtett, s mellé az ország-világ elé tárta kulturális értékeit.
Velük a nyári színházi intézményrendszer új rétegei alakultak ki és erősödtek meg e két évtized alatt. Nagyszerű dolog ez, amire a gondjaink egy részét átvállaló ifjabb testvérnek is kijáró tisztelettel és megbecsüléssel figyelünk. Sokszor leírtuk, elmondtuk, hogy Szegeden tömegkultúra, jó értelemben vett tömegkultúra történik, 19 év alatt 304 előadás, több mint másfélmillió néző: operát, drámát, balettet 868 ezren, daljátékot és néptáncot 672 ezren láttak itt, egy-egy előadást átlag 5069-en. Ezek a mennyiségi mutatók munkálnak és kell hogy munkáljanak megfontolásaink hátterében. E tömegigényre nem figyelnünk nagyfokú művészetpolitikai vakság volna. Csak a tömegigényre figyelnünk legalább akkora. Adott igényre építve, magát az igényt egy lépcsőfokkal magasabbra emelni, ez volt a szabadtéri játékok koncepciója húsz éven keresztül, és ez is marad.
Opera, dráma, balett, néptánc és daljáték, e műfajok folyamatos jelenléte a Játékok színpadán biztosítja kezdetektől fogva a közönségigény kielégítését és felkeltését egyaránt. Jól tudjuk persze, hogy e koncepció határain belül milyen változások vannak: az első Shakespeare dráma, a Szentiván-éji álom Dóm téri előadásán pl. a nézőtér 45,2%-át töltötték meg az érdeklődők, a negyediken, a Lear királyén pedig már 100,1%-os volt a helykihasználtság, tehát pótjegyeket kellett kiadni.
Az a szignál, amely húsz éve először hívta a kultúra szerelmeseit Szegedre, ma ugyanazoknak és mégsem ugyanazoknak szól. Két évtized alatt nemcsak új generáció nőtt fel, hanem egy értő, kritikus közönség is. Nekik és mindazoknak szól a szíves invitálás, akik a pihenés mellett a művelődés örömeit is keresik a szegedi nyárban. Vissza