Előszó
A vízügyi kutatás-fejlesztési, döntéstámogatási és tanulmányi (továbbiakban: K+F) eredmények gyakorlati alkalmazásával foglalkozó szakemberek számára fontos a rendszeres tájékoztatás az ágazat K+F munkájáról. Ezért indítottuk el - a VITUKI Rt. Könyvtára szerkesztésében - a K+F témák annotációs kiadványát. 1994-ben jelent meg az 1992-ben és az 1993-ban befejezett vízügyi K+F témák annotált jegyzékét tartalmazó kiadvány sorozat első két kötete. Az ezekre beérkezett észrevételek szerint nagyon hasznos és hiánypótló ez a sorozat. Sokan javasolták, hogy tüntessük fel az egyes témáknál a megbízó konzulensét, illetve műszaki ellenőrét és az alvállalkozókat is. Jogosnak tartottuk ezt az igényt, és így a harmadik kötet már ezeket az adatokat is tartalmazta Jelen kötet, mely az 1996-ban befejezett K+F témákat tartalmazza immár az 5. ebben a sorban.
A vízügyi K+F feladatok megvalósításához 1996-ban három pénzügyi forrás adott fedezetet, ezek:
- a Vízügyi Alap (továbbiakban VA) II. Állami alapfeladatok ellátását szolgáló részében az e célra elkülönített II.7. Kutatás, fejlesztés, döntéselőkészítés című keret.
- az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Központi Műszaki Fejlesztés Alapjának (továbbiakban OMFB) pályázatára benyújtott témákra elnyert összeg. Mivel az utolsó ilyen pályázat 1994-ben volt, már csak a több évre kötött, áthúzódó témákra van élő fedezet,
- és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) 1996. évi költségvetésében kutatási feladatokra elkülönített keret.
1996-ban a VA K+F keretből 85 téma fejeződött be. A szerződések összege állag 1.5 millió Ft volt, a legkisebb szerződés összege 0.1 millió Ft, a legnagyobb 7,0 millió Ft volt. Kidolgozásukra a KHVM Országos Vízügyi Főigazgatóság 39 vállalkozóval kötött szerződést.
Az OMFB támogatásával 1996-ban 18 téma fejeződött be, 12 vállalkozó kivitelezésében. A szerződések átlagösszege 3,2 millió Ft volt, ezen belül 0,25 és 10,0 millió Ft közötti összegek is voltak.
Vissza