1956

Előszó

1999. október 23-án jelent meg a forradalom igaz története első kiadása 5000 példányban. A tanulmány sikerére két esemény jellemző:
1. Néhány hét elteltével már szinte minden példány gazdára talált és tömegével érkeztek az elismerő vélemények a szerzőhöz és a kiadóhoz.
2. Hihetetlen összpontosított támadássorozat, melynek irányítói - természetesen - azok, akiknek valamilyen oknál fogva a tanulmány mondanivalója kényelmetlen vagy elfogadhatatlan.
Kényelmetlen, mert nem pozitív beállításban foglalkozik azokkal az 56-os értelmiségiekkel, akik a kommunizmust liberalizálni kívánták, de nem a megszálló szovjet erők kivonulását, vagy a kommunista diktatúra teljes eltörlését követelték. Lehet, hogy nekik azokban a napokban igazuk volt, hiszen nélkülük, különösen a Petőfi Körben gyülekező írók kiállása nélkül nem került volna sor az október 23-i felvonulásra, ami estére, a szervezők szándéka ellenére forradalomba torkollott. Ennek a könyvecskének nem is az a célja, hogy ilyen, viszonylag rövid történelmi távlatból keresse részleteiben a forradalom előzményeit. Sem elegendő idő, sem elég megfelelő anyag nem áll senkinek rendelkezésére, hogy foglalkozni tudjon azokkal a százezrekkel, milliókkal, akiknek a lelkében lángoló gyűlölet égett mind a Szovjetunió, mind a szovjetek által hazánkra telepített, népünket kizsákmányoló kommunista bérencekkel szemben. Ezért elismerés jár azoknak az értelmiségieknek, akik tollukkal nyitottak utat annak a bátorságnak, ami végül is október 23-át eredményezte.
Itt van a kényelmetlenség! Az elmúlt 10 évben az 56-os Intézet által kibocsátott, valójában igaz történelmi adatok egyoldalúak, nem a forradalom hőseiről, a Pesti Srácokról, nem a forradalmat megelőző terrorról, nem az egész ország területén elkövetett gyalázatos vérengzésekről és Haynaut is megszégyenítő megtorlásról írnak, megnevezve a Kádár rezsim bűnöseit és követelnék azok felelősségre vonását. Vissza

Fülszöveg

- Nézzük, hogy november 4-én miként alakult a katonai helyzet? Mint az előző két részben láttuk, a Magyarországon tartózkodó különleges hadtest csapatai, melynek parancsnoka Lascsenkó altábornagy volt, Kecskemét és Székesfehérvár felől érkeztek Budapestre okt. 23-án, az ellenforradalom leverésére. Ezek a csapatok csúfos kudarcot vallottak a Pesti Srácokkal vívott küzdelemben, kénytelenek voltak a fővárosból kivonulni, és a városon kívül beásni magukat. Okt. 31. után, amikor Moszkvában eldöntötték a magyar forradalom fegyveres leverését, a Szovjetunióból újabb, friss és nagy létszámú katonaság kezdte elözönleni az országot. Több páncélos hadosztály, hozzávetőleg 3000 harckocsival valamint a kísérő gyalogos és tüzér csapatokkal, továbbá légierővel készült a támadásra. Szovjet hadtörténeti dokumentumok alapján tudjuk, hogy mekkora erők sorakoztak fel a forradalom leverésére.
A már itt lévő különleges hadtest négy hadosztályból állt. Két gépesített lövészhadosztályból és két légi hadosztályból, melyből az egyik bombázó, a másik vadász volt. Okt. 25-én erősítésül megérkezett Romániából Abaturov hadosztálya. 31-e után érkezett a moszkvai légideszánt hadosztály, Odesszából pedig egy összfegyvernemi hadosztály. A Kárpátontúli katonai körzetből egy összfegyvernemi hadsereg és egy gépesített hadsereg csapatai lépték át a magyar határt. Összesen tehát 19 hadosztály több mint 200.000 katonával várta a támadás megindulását.
November 4-én hajnalban meglepetésszerűen törtek rá az alvó városokra, laktanyákra, objektumokra. A honvédség néhány elszigetelt eset kivételével nem tanúsított ellenállást! Ez elsősorban áruló vezetőinek bűne! A 100.000 fős hadsereg - még ha gyengébb is volt a fegyverzete - felkészülten, tüzelőállásban, hazafias lelkesedéstől fűtött milliókkal a háta mögött, megnehezíthette volna a támadók helyzetét.
Most megismétlem az előző részben ismertetett "matematikai" számítást:
A magyar hadseregnek hozzávetőleg 3000 olyan lövege (ágyúja) volt, amelyik alkalmas harckocsik és páncélautók kilövésére. Ezek közül nov. 4-én mindössze 23 vette fel a harcot! Ez a 23 löveg 15 ellenséges egységet semmisített meg! 8 harckocsit, 1 személy és 2 tehergépkocsit, 1 páncélautót, 2 sorozatvetőt, és egy repülőgépet. Milyen első csapást mérhettünk volna a támadókra, ha mind a 3000 löveg tüzet nyit? Tudjuk, a szovjet hadsereget nem győzhettük volna le, mert ha kell, tízszer ennyi katonát is ideküldenek, de egy első csapás után, partizán harcmodorra áttérve hetekig tartott volna az ország megszállása. A veszteség pedig nem lett volna nagyobb, mint az az 200.000 ember, aki elmenekült az országból. Azt sem tudjuk, hogy a világ közvéleménye és az ENSZ miként reagált volna egy ilyen hosszantartó háborúra? Vissza