Nate lakásával valami nincs rendben. De a gondolatait most más köti le. Utálja a munkáját, a bankszámlája lassan kimerül, és még barátnője sincs. Elképzelni sem tudja, mit vár az életétől. Új lakása nem éppen ideális, de legalább élhető, és megengedheti magának. A bérleti díj egészen alacsony, a házkezelő cég ügynöke szuperbarátságos, és a rendellenességek inkább csak idegesítőek, mint nyugtalanítóak. Egészen addig, amíg a férfi nem találkozik Mandyvel, a szomszédjával, és fel nem fedezi a lány lakásának furcsaságait. És a másik szomszédjáét, Xela-ét . És Tim és Veek lakásáét is. Merthogy a régi, Los Angeles-i téglaépület minden egyes bérlakása szolgál némi rejtéllyel. Olyan rejtélyekkel, amelyeknek a története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Némelyik furcsaság szembeötlő, míg másokat zárt ajtók rejtenek el a kíváncsi tekintetek elől. Viszont ha e különös rejtélyek összeadódnak, az akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára. Vagy az egész világ számára...
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.