Előszó
Mikor először kezdtek szemembe tűnni erdőn-hegyen a barnainges csapatok, sokszor elgondolkodtam: mindenben rosszabb a mai élete, mint a mienk volt, de ezért az egyért érdemes volna cserélni vele.
Csak ha dalra gyujtottak... messziről még hagyján. Azt hihette az ember, a "bécsi hegyeken" jár, vagy valami német diákcsapat vetődött ide. Közelebbről kín volt hallgatni, hogyan szenved a magyar nyelv a nem rászabott köntös alatt. Nem: hogyan csörgeti az idegen zene bilincsét. Szegény "Csinom Palkó" a maga egy szál csontos kalabérjával mit tehetett a tengernyi ellenség közepette? Tragikus jelképe a testvértelen magyarnak.
Akkor már inkább voltam nagyszombati diák. Régi városfal tövében húzódó százados fasor! (Szakasztott mása a kolozsvárinak.) Ott tombolta ki a diákság az iskolai énekórán alig foglalkoztatott dalos kedvét. Ott más magyar dal "mennyköve villogott!"
De lassankint mások is meghallották azt a bilincscsörgést. A cserkész-daloskönyvek kiadásról-kiadásra jobban keresik a magyar hangot. Hogy most a Cserkészszövetség egy tisztára népi magyar dalgyüjtemény kiadására határozta el magát: nem egy szempontból jelent új zászlóbontást és új ideálokért való küzdelmet.
A zenei közízlés nálunk szomorúan alacsony fokon áll. De nem a népé! Századokon át sok zene hullámzott rajta keresztül. Amit ebből fenntartott: ékes bizonysága finom, válogató ízlésének.
A magyar nép nemes dallamainak terjesztésével a zenei közízlést emeljük.
A magyar nyelv csak itt, ezekben a dallamokban éli a maga életét. Együtt támadt, vagy régen összeszokott dallam és szöveg: egymás szépségét és erejét fokozza. A romlásnak indult magyar nyelvérzék új erőre kap a velük való foglalkozástól.
De még egyebet is kapunk tőlük. Közönséges tévedés, hogy a földmíves nép dalai csak az ő sajátos szűk érzésvilágát tükrözik. Az igazság az, hogy a földmíves nép közt fennmaradt dalok java valamikor az egész magyarság tulajdona volt. Ha azon igyekszünk, hogy újra az legyen: a magyar közösség szűk körét tágítjuk.
Akik e dalokat nem ismerik, nem akarják ismerni, önként kizárják magukat a nemzet nagy közösségéből, tartozzanak bármily szorosan valamely részlet-közösségbe. Mert ez az a közösség, ahol egy érzésben találkozhatik az egyszerű pásztor a nemzet bármely nagyjával; ahol mind a kettő csak ember és annyit ér, amennyire ember.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal