100 legszegényebb

Előszó

Két évvel ezelőtt talán éppen a száz leggazdagabb magyarról szóló füzetet lapozgattam, amikor az az ötletem támadt, hogy mi lenne, ha a száz legszegényebb ember sorsát is kiadvánnyá fűzné valaki. Elsőre olcsó gegnek tűnt a dolog, kicsit szabadkozva meséltem el néhány barátomnak, szociológusoknak, segítő szakmában dolgozó szakembereknek. „Hú, ez azért így kicsit durva!" - mondták a legtöbben, meg hogy „kényes" a téma. A leggyakoribb ellenérv az volt. hogy nem illik a szegénységet mutogatni, pláne nem kampányt csinálni belőle. Vitatkoztunk egy kicsit, aztán letettem a dologról, s annyival intéztem el magamban, hogy talán kissé igazságtalanul húztam fel magam a milliárdokon, jacht-hobbikon, karórákon, s bizonyára átestem a szocio-ló túloldalára...
Ám Ligeti György barátom és a Kürt Lewin Alapítvány munkatársai mégis komolyan vették az ötletemet, és amikor megmutatták a 100 legszegényebb kiadvány terveit, igen megnyugodtam. Részben azért, mert ismét bebizonyosodott: megfelelő nézőpontok, információk szakértő kiválasztásával, helyes arányok kialakításával a legsúlyosabb témákat - így a szegénységet is - meg lehet mutatni egy tablón keresztül. És azt is megnyugtató volt látni a tervek kapcsán, hogy a kiadványban nemcsak a szegénység, hanem az elesettség, a kitaszítottság más formái is helyet kapnak, így az anyag széles képet nyújt a segítségre szorulók életéről. Pontosabban: mindannyiunk életéről.
A szegénység, a kitaszítottság ugyanis itt van körülöttünk, és sokkal inkább része az életünknek, mint a reklámok által közvetített világ. Nehéz sorsú emberek mindig többen vannak, mint kedvezményezettek. Helyes, ha meglátjuk, miben vagyunk szerencsésebbek másoknál. Hol tudunk segíteni rajtuk és adott esetben saját magunkon is. Ugyanakkor természetes emberi reakciónk, hogy a csillogás jobban vonzza tekintetünket, mint a nehéz sorsok. Emiatt nem kell szégyellnünk magunkat. A szégyenből ugyanis csak frusztrált kompenzáció születhet, bűnbakkeresés, önigazolás vagy önostorozás, jobb esetben szemlesütős undor-adakozás. Ahhoz. hogy jól segíthessünk, fontos, hogy a szegényekre ne problémagócként, hanem hozzánk hasonló emberekként tekintsünk, és tájékozódjunk helyzetük, igényeik, lehetőségeik felől. Ha tudomást veszünk a körülöttünk élő éhezőkről, idősekről, fogyatékosokról, rabokról, hajléktalanokról - igenis tettünk valamit. Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetűek segítését hivatásul vállalnia. De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetű embertársainkról. Ez az első lépés a szolidaritás felé.
Ebben segít ez a kiadvány. Tessék végignézegetni, elolvasgatni! Be lehet vinni a munkahelyre, meg lehet mutatni a barátoknak. És el lehet mondani hozzá azt az üzenetet, hogy „nézzétek, ez a világ itt van körülöttünk, és mi is benne vagyunk!". Aki ezt megérti, már tett valamit.
Hajós András Vissza