10 éves a Nemzeti Táncszínház

Előszó

Részlet a könyvből:
"A magyar táncművészet minden ágazata évtizedek óta európai, mondhatjuk, világszínvonalú. Ennek ellenére nem volt játszóhelye, nem volt temploma, ahol lelki és materiális segítséget, méltó bemutatkozási helyet kapott volna. Tiszteletre méltó kísérletek persze akadtak. Trásy György még az 50-es években megalakította a Néptáncosok Bemutató Színpadát. Később Galambos Tibor fáradhatatlan, önzetlen munkával létrehozta a Táncfórum intézményét, s a fennmaradás érdekében éveken keresztül sokszor megalázó küzdelmet folytatott. Állandó színházteremmel csak a Magyar Állami Operaház balettkara, a Magyar Állami Népi Együttes, a győri, a pécsi és a szegedi balett rendelkezett. Közben az elmúlt évtizedekben egymás után jöttek létre kitűnő társulatok, melyek csak bérelt próbatermekben valósíthatták meg alkotói álmukat.
Egy országnak, egy hazának a kultúra, a művészet minden ágazatát egyformán kell szeretnie, támogatnia. Belföldön, külföldön a magyar táncművészet kiemelkedően sikeres. Szavak nélkül is megérteti magát a földkerekség minden országában. Ennek ellenére az összes műfaj mögött a táncművészet maradt fél lábon, szerényen megbújva a színházak, zenekarok és más intézmények árnyékában.
2000-ben egyszer csak - sok vita és egyeztetés után - a Rockenbauer Zoltán vezette kulturális kormányzat megértette, meghallotta a „kódis" táncművészet kiáltását. A Várszínházban megalakult a Nemzeti Táncszínház, amely később a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában - ahol a műszaki körülmények világszínvonalúak - évi 100 napot kapott. Az akkori költségvetés lehetővé tette, hogy társulatok, alkotók a két színpad lehetőségeit kihasználva hozzanak létre produkciókat.
Ez a lehetőség csodálatos felvirágzást eredményezett a balett, a független társulatok és a néptánc területén. Kitűnő darabokat álmodtak színpadra olyan alkotók, akiknek addig csak egy próbaterem jutott. A turnézásra berendezkedett néptáncegyüttesek végre nagyszínpadi produkciókat hozhattak létre.
A Táncszínház elévülhetetlen érdeme a számos gyerekdarab bemutatása. Olyan koreográfusok jelentkeztek - sikeresen akik előtte nem is gondoltak gyerekdarabokra. Öröm látni a sok-sok gyerek ragyogó arcát, mikor egy-egy darab végén tódulnak ki a színházból. A Táncszínház létrehozta a „beavató" táncestéket, mikor az alkotó vagy egy hozzáértő műsorvezető beszélget a fiatal közönséggel.
Eddig sok szó esett a megalakulás végtelen öröméről, a termékeny lehetőségekről. Az elmúlt években azonban szomorúan tapasztaltuk, hogy az anyagi keretek szűkülnek. Ennek egyenes következménye lett a kevesebb előadás, a kevesebb új alkotás. Ugye, nem kell megmagyaráznom, hogy hazánkban a jegyárakból művészszínházat lehetetlen fenntartani. Reménykedjünk a pozitív fordulatban, amikor a kultúra vezetői mindent elkövetnek, hogy szűkös időkben is életben maradhasson és virágozzon a magyar táncművészet. Hiszen ha a kulturális vezetés ezt nem támogatja, akkor szándékosan teret enged a show-businessnek.
A táncművészet lelkes és önfeláldozó művelői bízva bíznak..." Vissza