A magyar történet vázlatrajzokban (nem teljes)

Előszó

A magyar történet vázlatrajzokban
A mai kor kívánalmainak megfelelő, a réginél sokkal intenzivebb cselekedtető oktatás divatozik mostanában a pedagógiai világban. Ez az újrendszerű oktatás a tanuló tudását még jobban elmélyíti s a rohanó modern élet kívánalmaihoz szükséges, nagyobb és sokoldalúbb készséget kíván a tanulóval elsajátíttatni. A régi iskola a tudás megszerzésére fektette a súlyt, emez pedig jobban előkészít és nevel a mai életre.
Habár a cselekedtető oktatás a történelemtanítás terén nagyon sok újat hozott, mégsem alakult ki ezideig egységes, kiforrott, megállapodott eljárás. A szaklapok ajánlotta s idegenből átvett módszeres eljárásokkal való kísérletezés folyik országszerte még ma is. A sokféle, úgynevezett jobb és célravezetőbb módszert és az egyes szaklapokban leközölt mintatanításokat végigpróbálja a történelemtanár is, de azokat képtelen megvalósítani, mert a gyakorlatban nem állják ki a próbát; nem lehet azok szerint az anyagot óra végére befejezni, sokszor belecsengetnek az óra főrészébe és még az összefoglalás sem történt meg. Igaz, hogy az ideálisták szerint ott van összefoglalva az anyag a táblán vezérszóban, csakhogy azzal a tanuló nem törődik ám, amikor már kicsengettek! Az ő igazi énje ilyenkor ott van a folyosón vagy a tízórain! Ez a befejezetlen s emiatt kapkodó munka a tanítás rovására megy; a különféle módszerek próbálgatása, az örökös vezérszóiratás és óra után való rajzoltatás, a sokféle sablon megrajzolása vagy kivágása, szétosztogatása és összeszedése, a nagy sablonokkal való futkosás tízpercekben (a tanár táblai előrajzolásához sok helyen ezekkel készítik el az alapvázlatot), stb. a tanítás, nyugodt menetét zavarja, annak eredményességét veszélyezteti.
Újabban divatbajött a rajzoltatás is történelem órán. Sok helyen azonban ezt annyira túlzásba viszik, hogy az anyag tárgyalásakor való agyonrajzoltatással megfeledkeznek a történelem igazi céljáról, ez háttérbe szorul s a történelemórából rajzóra lesz. Sokan ugyanis azért íratnak, rajzoltatnak, hogy az benne legyen a füzetben, mert ebből láthatja a felügyelő, meg az igazgató (legalább is részben), hogy mit dolgozott a tanár az órán s csak másodsorban rajzoltatnak azért, hogy a tanultakat rögzítsék. Ezek a tanárok megfeledkeznek arról, hogy a rajzoltatás nem lehet cél, hanem csak eszköz, mégpedig megértő és megrögzítő eszköz! Egyes helyeken ugyan nem óra alatt rajzoltatnak, hanem házi feladatként otthon végeztetik el a tanuló túlterhelése rovására a rajzfeladatot, a térképkönyvből való kimásolást. Ezen utóbbi eljárás épen olyan rossz és helytelen, mint az előbb említett; egyikkel sem érjük el a célt és sok tanuló maga is elkeseredik rajza torz voltán, munkája sikertelenségén. Az óra utáni, tábláról vagy szemléltető keretbe kitett mintalapról való másolás is teljesen kárbaveszett munka, mely a tanuló túlterhelését csak fokozza. Vissza