Fehérjegazdálkodásunk helyzete és a fejlesztés feladatai

Előszó

A fehérje alapvető jelentőségű táplálóanyag mind a humán táplálkozásban, mind a gazdasági állatok takarmányozásában. Fontosságára utal, hogy amíg a zsírok és a szénhidrátok a szervezet energiaforgalmában egymást kölcsönösen helyettesíthetik, addig a fehérjéket, illetve azon belül egyes aminosavakat meghatározott mennyiségben a táplálékban kell megkapni mind az embernek, mind a gazdasági állatoknak.
A táplálkozástudomány álláspontja szerint egy felnőtt embernek a szervezet normális működéséhez és munkaképességének fenntartásához napi 118 g fehérjét, azon belül 70 g állati eredetű fehérjét kell fogyasztani. Fejlődésben levő fiataloknál a kifogástalan fehérjeellátás - azon belül pedig a helyes állati eredetű fehérje arány a normális testi és szellemi fejlődés alapvetően fontos követelménye.
Az említett optimális fehérje ellátási szintet a hazai fogyasztásban eddig még soha nem sikerült elérni. Elsősorban az állati fehérje ellátás tekintetében maradunk el az optimális fogyasztási szinttől, illetve a fejlett táplálkozási kultúrájú országoktól. Ennek mindenekelőtt az az oka, hogy a gazdasági állatok fehérje, illetve aminosav ellátása sem kifogástalan. A hazai növénytermesztés ugyanis már régóta - közel 80 éve - nem tudja állattenyésztésünk fehérjeszükségletét fedezni. A hiány az évtizedek során olyan mértékűre nőtt, hogy azt a folyamatosan növekvő fehérjeimport sem tudja teljes egészében megszüntetni. Ugyanakkor a növekvő fehérjeimport egyre jelentősebben terhelte meg és terheli ma is az ország devizamérlegét.
A hazai fehérjegazdálkodásban előrelépést jelentett az OMFB által először 1970-ben indított fehérjeprogram. A tudatos fehérjegazdálkodás eredményeként fokozatosan növekedett a hazai növénytermesztés fehérjeprodukciója, javult a gazdasági állatok fehérjeellátása és mindezek eredményeként növekedett a lakosság állati termék fogyasztása. Ezt igazolja, hogy 1990-ben az éves átlagos fogyasztás elérte a 78 kg húst, a 180 liter tejet és a 180 db tojást. A támogatási rendszer megszüntetésével a program széthullott, a hazai fehérjetermelés pedig fokozatosan ismételten mélypontra jutott. A hüvelyes magvak vetésterülete 1996-ban mintegy 60%-kal volt kisebb az 1986-90-es évekhez képest. Állati eredetű takarmány termelésünk az említett bázis időszakhoz képest 1996-ig 50%-kal csökkent. Mindezek eredményeként napjainkban a jelentősen lecsökkent állatállomány és a relatíve megnövekedett fehérjeimport ellenére sem tudjuk állattenyésztésünk fehérjeigényét fedezni.
Ismerve a fehérjeellátásnak a gazdasági állatok termelésére, energia- és fehérje-hasznosítására, továbbá az állati termékek minőségére gyakorolt hatását, fontos feladat, hogy egy átfogó fehérjeprogram kerüljön kidolgozásra és beindításra. A program sikere érdekében elkerülhetetlen egy ösztönző támogatási rendszer kialakítása. Ennek természetesen olyannak kell lenni, amely megfelel a GATT előírásainak. Arra, hogy lehet ilyen ösztönző rendszert kialakítani, példa az Európai Gazdasági Közösség államainak szabályozó rendszere, amellyel eredményesen előzik meg, hogy a közösség országaiban növekedjen a fehérjeimport, illetve hogy csökkenjen a gazdasági állatok takarmányozásában az önellátás szintje. Vissza