Erdős Irma

Előszó

Azok, akik e könyvet a kezükbe veszik, élő, lüktető életet tapintanak. Szívet, mely együtt dobog az olvasóéval, elmét, mely örökkön-örökké keres-kutat (immár az öröklétben), idegrendszert, mely mint egy sokhúrú, érzékeny eolhárfa, a szél legkisebb rezdülésétől is gyönyörködtetőn megzendül, fújjon az akár Erdélyben, Svédországban, Magyarországon vagy az Egyesült Államokban.
„Nahát, kedvesem, felcsaptunk írónak? - írja néhai Kohler Erzsébet, a pót-mama, egykori tanártársa, Erdős Bartha Irmának egy levélben. - Az ember sosem tudhatja, hogy kiket és milyen tehetségeket melenget a kebelén! Ha eddig az igaz művészt tiszteltem önben, most már kénytelen vagyok írói mivoltában is mélységes elismerésemet kifejezni. Bravó, asszonyom! Nehogy abba merje hagyni! Az egész família olyan áhítattal és lelkesedéssel olvasta, hogy már csak ezért is érdemes volt leírni (bár meggyőződésem, hogy minden olvasója így jár vele). Mert nemcsak érdekes a művész belső forrongásai, első megnyilvánulásai miatt -ez a kívülállót mindenkor lebilincseli -, hanem lenyűgöző az őszinte, szép, lírai hangvétel, a kiforrott írói készség is. Nahát, nahát! Egyáltalán nem sértő szándékkal írom le azt, hogy „ki hitte volna", hanem a legőszintébb elismerésből. Folytassa, folytassa, Irma drága! Hát ilyen kincseket nem szabad kiaknázatlanul hagyni. És Pista, kérem szépen, gondoskodjék arról, hogy minden folytatást mielőbb mi is megkapjunk. Köszönet érte, előre is!"
Találhat-e ennél szebb, kedvesebb, ajánlóbb szavakat e könyv elé bárki is?! Vissza