Régi magyar elbeszélők II.

Előszó

Részlet a könyvből:
Egy kastély az erdőben.

Előttünk egy pillanatra a mult század elsűrűdött homályba oszlik el: 1760 körül vagyunk. Magyarország fővárosa tényleg : a népszerűtlen Pozsony. Azon főúri házak, melyek itt építészeti ízlésökkel elevenen emlékeztetnek a bécsi császári lak alakjára, csaknem mind ez időtájban emelkedtek. Pozsonyban palotát bírni egyike vala a főúriasság mellőzhetlen kellékeinek. És ma is, ha ez a komor s oly idegenszerű város utcáin végig megyünk, minden lépten akadunk épít vényekre, melyek homlokzatain családok címképei tűnnek elő az elrégiesedés díszében. Az egyházakban a falakba épített márvány-sírköveken a történetekből ismeretes neveket olvasunk. Az időszak, mely a magyar királyi széknek idegen földre lett áttételével szükségképpen bekövetkezett, e város külalakjával leghívebben van jelképezve.
Igénytelen elbeszélésünk korában éppen a kezdet virágzásában volt egy főrangú családtagokból alakult magas kör. Az ősi fegyverek honhagyattak a roskadozó várkastélyokban ; a városi élet, fénylő külsőségeivel nálunk most kezdett először kedves lenni. A díszes és nehéz magyar öltönyök a különös ritkaságok raktáraiba zárattak. Urak és hölgyek kivétel nélkül elfogadták az akkori divat legmerészebb, de egyszersmind legregényesebb szeszélyét: a hófehérre porozott hajazatot. E viselet, valamint a férfiaknál az akkorában különös gonddal arannyal körülhímzett rococo frakkok, a kerek, barnult, s ázsiai arcoknak azonnal európai kifejezést adtak. Vissza