Irodalom a politika szolgálatában

Előszó

Mindannyian benne állunk a hagyományban, múlt és jelen között a pillanatban. Megérteni a hagyományt azonos törekvés azzal, hogy megértsük önmagunkat. A szubjektum történetének változásai - akárcsak a társadalom történetének nagy fordulói - csupán utólag válnak láthatókká, általában az adott korszak önképétől eltérő értelemben. így aztán a hagyománnyal folytatott párbeszéd csak akkor szolgálhat az eltávolodás közegéül, ha elsősorban a megértést, és nem az elutasítást helyezi előtérbe.
Jelen dolgozat Gaál Gábor munkásságának végső periódusát vizsgálja, az életének utolsó nyolc esztendejében keletkezett írásokat állítva a középpontba. Témaválasztásomat az indokolja, hogy a két világháború közötti korszak, a kritikus indulásának és a - főművének tekinthető - Korunk-szerkesztésének periódusa meglehetősen jól ismert és feldolgozott, az 1946-tól a végső elhallgatásig keletkezett írásokkal viszont érdemben nem foglalkoztak a kutatók. Ez a korszak a Gaál által vallott eszmények megvalósulásának ideje, amikor „a szabad úton", teljes erőbedobással láthatott munkájához. Ugyanekkor az irodalom életében is jelentős változások zajlottak le, melyek a kánonok alakulásának szempontjából is érdekessé teszik a periódust. Gaál Gábor hazai magyar irodalmunkban a vezető kanonizátor szerepét töltötte be. Munkássága az erdélyi magyar irodalomértési hagyomány ma is élő örökségeként napjainkig rányomja bélyegét az irodalomhoz való viszonyunkra. A ma oktató irodalomtanárok zöme abban a korszakban tanult, amikor ez az életmű a „nagy klasszikus" szerepét töltötte be, olyan szemléletet kellett elsajátítania - s a diktatúra idején kötelező módon továbbadnia - mely levezethető az irodalompolitikus által ebben a periódusban megteremtett kánonból. Vissza