Előszó
Az elmúlt három esztendő alatt mélyreható, gyökeres változások zajlottak le hazánkban és a környezetünkben egyaránt. Ezért egyre nehezebb helyzetbe kerültek a földrajzot tanító tanárok, hiszen a ma használatos tankönyveink e változásokat még nem tükrözik, sőt félő, hogy egy-két éven belül sem sikerül új tankönyveket kiadni.
A pedagógusoknak az oktatás folyamán, nevelő tevékenységük közben mindig élő, a megváltozott ismereteket kell nyújtaniuk, ami egyre nehezebb, mivel nagyon kevés a korszerű, jól használható új kiadvány, ami alapján felfrissíthetnénk az elavult tankönyvek fejezeteit.
Tanítványaink a különböző csatornákon újabb és újabb információkhoz jutnak és így különösen nagy kontraszt mutatkozik friss információik és korszerűtlen tankönyveik között.
E nehéz helyzetben szerettünk volna segítséget nyújtani megyénk, illetőleg a régiónkhoz tartozó közeli megyék /Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom megyék/ földrajztanárainak azzal, hogy a Magyar Földrajzi Társaság Kisalföldi Osztálya és a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet közreműködésével komplex tanfolyamot szerveztünk. Az egyes előadásokra a magyar földrajztudomány prominens képviselőit kértük fel, akik szívesen vállalták a továbbképzések megtartását. Munkájukat akkor és most is köszönjük. A program iránt nagy volt az érdeklődés. Néhány előadás elhangzása után a tanfolyam hallgatói azt kérték, hogy írásban is kapják kézhez az elhangzottakat. Tudtuk másutt is hasonló gondokkal küszködnek kollégáink, ezért több helyütt indítottak hasonló előadássorozatot. Úgy gondoltuk, hogy előzetes felmérés alapján tájékozódunk, van-e érdeklődés a kötet iránt, hiszen megjelenésével nem csupán e régió földrajztanárainak nyújtunk segítséget, hanem mindenkinek hozzáférhetővé tesszük a tanfolyam anyagát. Örömmel tapasztaltuk, hogy szakmai körökből nagy érdeklődés mutatkozik a tervezett kiadványunk iránt.
Reméljük a kötet szerényen hozzájárulhat korunk regionális és globális problémáinak új értelmezéséhez, új adatokat, információkat szolgáltat. Ugyanakkor egy-egy ország, térség gyorsan változó gazdasági életét is ismerteti. Tudjuk, hogy nem ölel fel minden érdeklődésre számot tartható problémát, de ennek megoldására sajnos nincsen módunk; úgy érezzük nem is a mi feladatunk.
Vissza