Előszó
A közterület- és városrésznevek megállapításáról valamint azok jelöléséről szóló, többször módosított 9/1989.(1990.1.31.) Főv. Tan. rendelet 14. §-a szerint a főváros közterületi neveiről utcanévjegyzéket kell vezetni. Az utcanévjegyzék közhitelű nyilvántartás, amely tartalmazza:
a) a kerület közigazgatási helynevét,
b) a városrésznevet,
c) az utcanév elő- és utótagját,
d) az elnevezés időpontját,
e) az elnevezést megállapító szerv nevét és határozatának számát,
f) az elnevezés, névváltoztatás, védetté nyilvánítás indokát,
g) a korábbi utcanévre vonatkozó adatokat,
h) az utcanév jellegére (védett, egyedi, többes) utaló adatokat.
Az utcanévjegyzék vezetéséről a Fővárosi Önkormányzat főjegyzője gondoskodik a Főpolgármesteri Hivatal Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya útján. Az utcanévjegyzékbe bárki betekinthet.
Időszakonként (legutóbb 2000. augusztusában) a Főpolgármesteri Hivatal megjelenteti a hivatalos utcanévjegyzék adatainak kivonatos gyűjteményét, hogy ezáltal is segítse azoknak a fővárosi közszolgálati, szolgáltatói, ingatlannyilvántartói feladatokat ellátó szervezeteknek a munkáját, amelyeknek tevékenységük ellátása során kiemelt jelentősége van a főváros hatályos közterület-neveinek az ismeretére.
Vissza