Bangha Béla élete és műve (Tiltólistás kötet)

Előszó

A tudományos szabályoknak és szokásoknak megfelelően először is bocsánatot kellene kérnem, vagy legalább is hosszú magyarázatokkal elfogadhatóvá tennem, hogy egy elköltözött kortársról ilyen korán, alig egy évvel a halála után már éeltrajzot merek írni. Azt szokták ugyanis mondani, hogy ilyenkor még nincs meg a kellő történelmi távlat az események mérlegelésére és értékelésére; az emlékek még túlélénkek s a barátság vagy ellenszenv, amellyel az élővel szemben viseltettünk, indokolatlan rajongássá vagy személyes bosszúvá fajul. Más az élő ember, akivel testi közelségben éltünk s ezért hatása alól még sokáig nem tudunk szabadulni, smás a történelmi alak, akinek jelentőségét hidegen, tárgyilagosan és érzelmek nélkül kell lemérni!
Én mégis úgy érzem, hogy ezt a Bangha-életrajzot azonnal s a kortárs szemével, itéletével és hangulatával kellett megírnom; úgy, ahogy én és mások látták, ahogy az életünkbe formálóan és döntően belpett s azokkal az érzelmekkel, amelyek az élő személyt szokták körülhullámozni.
A nélkül, hogy kesztyűt akarnék dobni a történelemtudomány alapelveinek és módszereinek s akár a legtávolabbról is befolyásolni akarnám a későbbi történelmi ítélet lehetőségét és szükségességét, el kell mondanom, hogy felfogásom szerint kétféle történelem van. Az egyik csak az élőkra, a másik kizárólag az utókorra tartozik!
Csak az élők, a kortársak tudják és tudhatják, hogy egy szereplő egyéniség - akár tudós, akár szónok, akár költő, akár színész - mit ért nekik és mit jelentett az ő számukra. Csak ők tudhatják, ki volt hatással rájuk, ki nyúlt be befolyásolóan és döntően az életükbe, ki aratott tömegsikereket vagy ki támasztott tömegmozgalmakat s az ízlés, divat, közhangulat és közvélemény kinek a szekerébe kapaszkodott bele. Ahogy az iskola padján ülő gyerek tudja a legjobban, a tanárnál százszor jobban, hogy osztálytársa milyen tehetségű és hány pénzt ér, mégha az élet fejlődése azt meg is cáfolja és éhalomra dönti, úgy a kortárs ismeri legjobban, a szívéig és a veséjéig a legjobban, a saját kortársait. Vissza