Ben-Húr

Előszó

Részlet a műből:

"A Dzsebel esz Zubleh ötven mérföldnél is hosszabb, keskeny hegylánc és kacskaringói a térképen olyan hernyóhoz hasonlítanak, mely délről észak felé mászik. vörös-fehér szikláiról a kelő nap irányában csak az arab sivatag látható. A hegy lábait az eufratesztől hordott sivány homok takarja, mert a hegység Moáb és Ammón legelőit védi nyugaton, hogy el ne árassza őket is a sivatag homokja.
A vén Dzsebel számtalan vádinak, vagyis patakmedernek a szülője, melyek, átmetszvén a római utat, egyre mélyebbre vonják barázdáikat, amint tovahaladnak, hogy az esős időszak patakjait a Jordánba vagy végső medencéjükbe, a Holt-tengerbe ömlesszék. E vádik egyikéből, mely a Dzsebel legvégső pontján keletkezik, s északkeleti irányban végül a jabbók-folyó medrévé szélesedik, egy utas bukkant elő, aki a sivatag fensíkja fel é haladt. Külsejéről ítélve mintegy negyvenötéves lehetett. Derékig érő szakálla, mely egykor koromsötét volt, deresedni kezdett. Arcát, mely barna volt, mint a pörkölt kávé, úgy eltakarta a vörös kufijeh a fejre való kendő, hogy csak részben volt látható. Nagy, sötét szemét olykor-olykor fölemelte. öltözete keleties volt, de a szabását részletesebben leírni nem lehet, mivel parányi sátor alatt, nagy fehér tevén ült.
a derék állaton meglátszott, hogy telivér, szíriai fajta: csupa erő és izom; hosszú lépései, biztos és zajtalan járása mind oly tulajdonságok, melyek megfizethetetlenek a «sivatag hajójá»-ban. A szokásos kantár skárlátrojtokkal takarta a homlokot, de nem volt hozzá zabola a lovas, sem szíj a hajtó számára. A hátán levő alkotmány alig volt négy láb hosszú, s úgy állt egyensúlyban, hogy mindkét oldalán egy-egy faláda húzta lefelé; puhára kárpitozott és behúzott belsejében tetszése szerint ülhetett vagy félig ledőlve fekhetett az utas, és fölötte zöld sátor feszült." Vissza