Peremvidéken

Előszó

Peremvidéken élni - ez az eredetileg tisztán földrajzi meghatározottság soha nem nélkülözött valamiféle lekicsinylést, sőt lefokozást, mely különös elegyet képezett a centrumbéliek (le)sajnálkozásával, s csak kivételes esetben a periférián élők önsajnálatával. Egyszerre volt ez az elegy zavaros és átlátszó; az előbbi szó valóságos, az utóbbi pedig átvitt jelentésben értendő. Való igaz, hogy a történelem, s kiváltképp a hazai múlt bőven szolgáltat példát a gyepün lakók cserbenhagyására, s a "példa" szóra a préda nemcsak hangtanilag rímel, de tartalom szerint is. Értve olyképpen is, hogy a külső erőknEk prédául odavetett perembeliek ellenkező előjelű példát mutattak, mint az erődítmények legbelső gyűrűiben helyet foglaló kiváltságosak. Korántsem mindig a hősséválás vágyától vezérelve; mivelhogy alkalom nem a menekülésre, inkább a felmorzsolódásra nyílt.
Kétségtelen, hogy a periféria földrajzi tartalma valamelyest meghalványult, ugyanakkor hangsúlyosabbá vált a társadalmiság irányába kitágult jelentése. Az így értelmezett perifériának azonban legalább annyira rossz a csengése, minta földrajzinak. A perifériáról drámai jelentés ugyan nem egyszer születik - leginkább a rossz lelkiismeret sugallatára -, ám az ott élők alig-alig jutnak szóhoz. Holott a periféria, feloldandó a demokratizmus még működőképes zárójeleit, a legkívánatosabbnak épp önmaga felszámolását tartaná. Vissza