Előszó
Részlet a könyvből:
Volt egy fiatal leány, Violának hívták, az igen nagyon szeretett egy legényt. Történt pedig, hogy a fiút katonának vitték és háborúba küldték. Kis idő múlva híre jött, hogy...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Volt egy fiatal leány, Violának hívták, az igen nagyon szeretett egy legényt. Történt pedig, hogy a fiút katonának vitték és háborúba küldték. Kis idő múlva híre jött, hogy elesett a csatában. Meghalt.
Viola ezen úgy elszomorodott, hogy fogyni, sorvadni kezdett. Mindig csak a csókra gondolt, mellyel kedvese elbúcsúzott tőle, és a gondolat, hogy sohasem fogja többet érezni a csók édességét és forróságát, oly beteggé tette, hogy nemsokára ő is meghalt.
Ha a szerelmes Viola halála pillanatában azt hitte, hogy hamarosan viszont fogja látni meghalt kedvesét, akkor ugyancsak csalódott. Fiatal leányok, akiknek szívét már megperzselte a szerelem tüze, nem jutnak be mindjárt az örök békesség hónába, hanem egy időre besoroztatnak az őrangyalok karába.
Violával is ez történt. Két hattyúszárnya nőtt, az arkangyal egy halvány kis csillagot tapasztott a homlokára, azután átadta neki a gyermeket, aki fölött őrködnie kell.
Az őrangyalok sorsa bizony nem valami irígylésreméltó. Életük csupa gond és aggodalom, mert a kezükre bízott kicsinyeket ezer veszedelem környékezi. Ha beteg lesz a gyermek, akkor vele szenved az angyal is; ha meghal a gyermek, akkor vele hal az angyal is. Mert meghalni nemcsak egyszer lehet. Az anyai szeretetnek fájdalmas iskoláját azért kell végigjárniok, hogy megtisztuljanak a földi szenvedélyek salakjától...
Vissza