Világosság a sötétségben

Előszó

Az a Prohászka, aki annyit és oly tűzzel hordta szívében és ajkán Xavéri sz. Ferenc szavát: "Lelkeket adj nekem, lelkeket!" és aki harminc éven keresztül régi és új utakon ennek a szent szenvedélynek szolgálatába állította zsenijének minden fényes tehetségét: mikor IX. Pius pápa akaratából a székesfehérvári püspöki székbe került, híveivel szemben nem is gondolhatott másra, mint hogy lelküknek lett püspöke : episcopus animarum vestrarum ...
Ő, aki a keresztény lélek Isten-fiúi méltóságáról olyan mélységes meggyőződést táplált, nem gondolhatott mást, mint hogy hívőinek a legjobb lelki táplálék is épen csak elég jó. Nem habozott tehát lelki életüket a gyökérszerű, alapvető nagy kinyilatkoztatott igazságokra beállítani, nevezetesen az Úr Krisztusban való misztikái egységre; sőt a modern élet kikezdettségének világos tudatában vállalkozott arra, hogy - miként korábbi hallgatóságánál, az ország értelmi elitjénél - a hit alapjait biztosítsa : Isten léte és jelenléte, a lélek halhatatlansága, a kegyelem valósága, a vallási alapélmény elemzése - ezekkel a témákkal mert és tudott egyszerű hívei elé is állni.
Ilyenformán ezeknek a pásztorleveleknek - csak a tisztán elvi jelentőségűek kerültek bele ebbe a gyűjteménybe - a lapjairól és soraiból kibontakozik egy olyan püspöknek a képe, mint voltak a régi dicső egyház nagy püspökei: Nagy sz. Vazul, Szent Ágoston, Nagy sz. Gergely, akik a püspökségi hierarchiai tekintélyét az egyéni szellem kiválóságával elevenítik; amikor leülnek a templomuk apszisában álló püspöki székre, tanításukból a hierarchiai tanító tekintély, a géniusz fénye és a szuverén lelki vezér ereje szól. Vissza