Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai

Előszó

Az Atyától elhagyatva, az emberektől elzárva, a kép Krisztust elhagyatottságának tetőpontján mutatja; hacsak Holbein (aki, bár meglehetősen fanyar szellemű volt, de úgy tűnik, soha nem lépte át az ateizmus küszöbét) nem szándékozott mindnyájunkat - embereket, nézőket, idegeneket - közvetlenül bevonni Krisztus életének e döntő jelentőségű pillanatába. A halált illetően, egyéb képi és teológiai tanok hiányában, kénytelenek vagyunk képzelőerőnkre hagyatkozni, hogy beleszédülhessünk az elmúlás szakadékának borzalmába, az ismeretlen túlvilág álmába. Vajon Holbein teljesen magunkra hagy bennünket, ahogy azt Krisztus is képzelte egy pillanatra, vagy épp arra hív, hogy megelevenítsük a krisztusi sírt, hogy osztozzunk a festett halálban és így azt saját életünk részévé tegyük? Ha az élő test, szemben a merev holttesttel, táncoló test, akkor a halállal való együttélés, a halál megelevenítése, a halállal való azonosulás vajon nem jelenti-e, Holbein egy másik közismert elképzelése nyomán, hogy életünk maga is "haláltánc" lenne? (Julia Kristeva: Holbein Halott Krisztusa) Vissza