Lőrinczy György: Tatárok a Szárazvölgyön (dedikált példány)

Előszó

Részlet: Odafönn, a rengeteg mélyén, a Dorkahát vízmosásai és szakadékai között keréknyom vágta föl az agyagföldet. Ezt a keréknyomot útnak csúfolják; fölkanyarog a Dorkatetőre. A jeles név még a régi jó időkben veszett Dorkaháton is, Dorkatetőn is, mikor még hitték, hogy ezen a tájékon boszorkányok éjjeli gyűlést tartanak s miko még a boszorkányt Tóti Dorkának hívták és nem hozatták részvénytársasági érdekeltséggel a világvárosokból, vagy éppen indián vagy néger földről. Ma már művészi életünk ezen a területen is, tudniillik az egzótikus szerelem terén is örvendetesen föllendült és nyugati nivóra emelkedett, amint hazafias sajtónk elismerően konstatálta a Baker Jozefin zajos reklámozása közben és a meztelen fekete csoda kedvéért. Nyári délután a Dorkahát keskeny keréknyomán két szekér került szembe. Két oldalt a meredélyek olyan szűkre szorították az úgynevezett utat, hogy még egy szekér is csak alighogy elfért rajta, nemhogy kettő. Hogyan térjen itt ki egymásnak, ha véletlenül egyszerre két szekér érkezik a veszedelmes szakadékba és szembe találkozik? A problémát egyáltalán nem tette könnyebbé az, hogy mind a két szekér a Patkóvalfy kúriáról való, az egyik a parádés, a másik a kiskocsis, vagyis az úrfiak belső bizalmasa. A parádés ezüstpitykés dolmányt visel és feszes magyar nadrágot s kalapja után széles fekete pántlika száll, mint a zászló. Bajusza hegyesre kipödörve tiszaujlaki patika-zsírral. A kis kocsis ennek csak paródiája. Gunyáját abból aggatják össze, amit a parádés már elnyűt. Nadrágján folt is akad, minélfogva kék vászon kötényt visel. Természetrajzi ábrája tehát meglehetősen ingadozó és többnyire a konyha nőszemélyzetéhez való viszonyától függ. Vissza