Nyirő József: A sibói bölény I-II. (dedikált példány)

Előszó

Részlet a könyvből: "Arany-ezüst csipkék között, tündöklő ékszerekkel, a halálnak is nyájas arcot mutatva feküdt a ravatalon a híres nagyasszony, Árva Dániel Polixéna. Fejénél Fényesen öltözött férfi állott aranyos címerű zászlóval. A harang megkondult, felgyűltek a papok és elfoglalták a gyászbavont székeket. A szövétnekesek a koporsó mellé állottak, agyászversezetet osztani kezdették. A temetés-gazda felvezette a keserveseket. A koporsó fejénél ragyogó tiszti egyenruhában a daliás fiú, Wesselényi Miklós állott, három árva asszonyhugával. Egész Erdély színe-java felvonult a temetésre. Mennyi gróf és báró, mind ott szomorkodott. Embertől, hintótól fekete vala a hely. Fáklya-, gyertyaégetésnek vége-hossza nem volt. Megkezdődött a szertartás. órákig eltartott a sok oráció, búcsúztató. A keserű szó az égig hatott, búgott a gyászdal, tompa harangzúgás és sok gyásztól fáradtan vitték el sírjába a rangos halottat." Vissza

Fülszöveg

A regény II. József korát mutatja be, erdélyi nézőpontból. Hatalmas konfliktus feszül a birodalmát egységes, egynyelvű országgá gyúrni kívánó császár és az erdélyiek között. Az uralkodó az erdélyi életformát, a kiváltságok, a hagyományok őrzését modernizáló törkvései akadályának tekinti, s nem érti meg a főhős - Wesselényi ragaszkodását népéhez, nyelvéhez, hazájához. Az erdélyi urak sem látják világosan a császár szándékait, csupán azt érzékelik, hogy az újabb és újabb rendelkezések fojtogatják, tönkreteszik szeretett szülőföldjüket. Wesselényi a leghatározottabban ellenáll az Erdélyt fenyegető szándékoknak, bár szenvedéseit csak növeli, hogy egykori szerelme is ellene fordul, mégsem tántorodik el céljától. A két "ellenfél" - a császár és az erdélyi főúr - hosszú évekig tartó küzdelme után csupán egyetlen pillanatra képes megérteni egymást. Ekkor azonban az uralkodó már halálos beteg. A megnyugvást viszont Wesselényi számára nem a császár halála, hanem felesége csendes, kitartó szerelme hozza el. Vissza