Máté Olga: Osvát Ernő Baumgarten-díjas író fekete-fehér portréja (Földessy Gyulának dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Ha a Nyugat „nagyágyúiról” beszélünk, természetesen nem hagyható ki Osvát Ernő (1877–1929) sem, aki a Nyugat alapító szerkesztője volt; a lap indulásától (1908) haláláig, 1929-ig működött a lapnál. A Nyugat folyóirat előfutárai közül kettőt jegyzett: a Magyar Géniusz (1902–1903) és a Figyelő (1905) is az ő nevével jelent meg.

Sokan tévesen a Nyugat főszerkesztőjének titulálják (mint Fenyő Miksát is), és nevét rendszerint tévesen, h-val írják, pedig soha nem volt a lap első embere, és nemesi származású sem. Vezető, meghatározó alakja annál inkább volt, s bizonyos: nélküle a Nyugat nem olyan lett volna, amilyen, s így az összmagyar irodalom is másképp alakul; Osvát hatása mind a mai napig érződik.

Ahogy a lap egyik vezető kritikusa, Kárpáti Aurél írta róla: „Alig van a modern magyar irodalomnak számottevő tagja, akinek első írását ne az ő jóságos, bölcs, figyelő szemei futották volna át, indulásuk előtt. Harminctól ötvenig, minden jelentősebb mai író adósának érzi magát. Osvát Ernő, a szerkesztő egyengette az utat mindazok érvényesülése előtt, akiket Osvát Ernő, a kritikus fedezett fel. Ő verekedett Adyért, Babitsért, Móriczért s annyi más tiszta értékéért az új magyar költészetnek. Forradalmár volt, mert apostol volt. Forradalmat csinált ez a szelíd, csendes ember, mikor, megindította, a Nyugatot, amelynek utolsó leheletéig vezére maradt. A Nyugat pedig: korszak. Teremtő korszak – ahogy Móricz Zsigmond mondotta: – talaja a jövőnek. Vágjátok ki a Nyugat tizenöt esztendejét a magyar, irodalomból s mehettek vissza, megfulladni a – Szaharába…” (Kárpáti Aurél: Osvát Ernő. PN, 1929. okt. 29.) Fiatalkorában szépirodalmat is írt, valódi főműve azonban a Nyugat folyóirat volt, melyet „csak” szerkesztett; erről a felbecsülhetetlen munkáról levelezése is tanúskodik (Tessék színt vallani. Osvát Ernő szerkesztői levelezése. Szerk.: Kosztolánczy Tibor és Nemeskéri Erika. Bp., 2019).

A Nyugat 1923-ban különszámot adott ki „Osvát Ernő irodalmi működése 25. évfordulójára”; ez volt az Osvát Ernő emlékkönyve. Ennek az évfordulónak a vonzásában készült Osvátról egy fotósorozat is, melynek jelen darabja lett a „hivatalos” változat: a szerkesztő ezt adta ismerőseinek, köztük a szóban forgó kötet szerzőinek, tehát az őt köszöntőknek – viszonzásul.

A most felbukkant fotókópia passzpartujára Osvát jellegzetes szálkás betűvel ezt írta:

Földessy Gyulának / szeretettel / Osvát Ernő

A címzett szintén a Nyugat egyik jeles személyisége. Földessy Gyula (Feldmann, 1874–1964) irodalomtörténész, kritikus 1902-ben magyar–német szakos tanárként szerzett diplomát a budapesti egyetemen, majd tanított és írt, szerkesztett. A háború után középiskolában már nem tanított, de levelező tagja lett pl. a Magyar Tudományos Akadémiának és Kossuth-díjat kapott.

A Nyugat vezető költőjének, Ady Endrének „poéta-adminisztrátora”-ként szokták emlegetni, és valóban: szinte egész irodalomtörténészi pályáját költő-barátjának szentelte. Ady szűkebb baráti köréhez tartozott, és 1911-től gondozta a költő köteteit. Ady halála után kiadta a költő fiatalkori verseit, hátrahagyott munkáinak Az utolsó hajók című gyűjteményét, válogatott cikkeit, tanulmányait és összes költeményeit. Több kötetet írt és szerkesztett Adyról, főműve az Ady minden titkai című kommentárgyűjtemény.

Osvát Ernőt is régről ismerte: együtt jártak Nagyváradon középiskolába és jogi akadémiára. A Nyugat említett Osvát-számában megjelent Emlékezés egy régi tósztra című írásában éppen egy régi iskolai emlékét időzi föl Osvátról. Majd Osvát jellemének fő vonását emeli ki: a tehetség meg nem alkuvó tiszteletét: „Osvát a biztos ítéletű esztétikus megrendíthetetlen meggyőződésével állt a fiatal és új talentumok mellé. Csak az irodalmi értékeknek ezzel a kultusz-számba menő tiszteletével és saját egyéni érdekeinek föláldozásával lehetett a Nyugatot minden nehézségen keresztül létrehozni, mindmáig fenntartani és úgy szerkeszteni, hogy az a legtartalmasabb, leggazdagabb magyar folyóirat s napjaink legjelentősebb magyar költőinek és íróinak reprezentáns közlönye legyen.” (Földessy Gyula: Emlékezés egy régi tósztra. Nyugat, 1923. 11–12. sz.)

*

Szólni kell magáról a fotóról is – mert a művészi portré: műalkotás maga is. Ezt Máté Olga (1878–1961) fotóművész készítette, aki a legtöbb Osvát-portrét. Mondhatni: Osvátot leginkább az ő szemén (és kameráján) keresztül ismerjük.

Máté Olga 1899-ben nyitotta meg műtermét, és hamarosan megtalálta a számára legkifejezőbb formát: az arcfényképezést, a portrét – ennek egyik hazai úttörője is lett. Modelljei között volt – Osvát mellett – Kaffka Margit, Babits Mihály, Balázs Béla és Zalai Béla is. Sokáig felfedezetlen fotóművész volt, akinek képeit nem gyűjtötték egybe – ma már bőséges fotóanyaggal kísért monográfia is van róla (E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum”. Bp., 2006. PIM – Helikon). Zalai Béla (1882–1915) nemcsak modellje volt a fotóművésznek, hanem második férje is. Osvát jól tudta, hogy Zalai eredeti magyar gondolkodó volt, aki azonban egyetemi évei után középiskolai tanár lett, korai halála pedig megakadályozta abban, hogy részletesen kifejtse filozófia-elméletét, melynek így csak részletei ismertek.

Máté Olga szignálta is a képet (balra lent): „Máté / 1923”.

A dedikált portréfotó jelentőségét Jókai Mór ismerte föl először. Az utána következő generációból előszeretettel adott vagy küldött kézírással egyénített felvételt magáról Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső. Osvát-dedikált fotót azonban alig ismerünk.

Osvát Ernőtől alig maradtak fönn dedikációk. Érthető módon, hiszen életében nem jelent meg önálló kötete. Szűkszavú ajánlást találni az 1923-as Emlékkönyv pár elajándékozott példányában (általában azoknak adta, akik köszöntötték őt), és nagyon kevés számú dedikált fotót ismerünk tőle. Ebből a portréból mindössze két másik dedikált példányt tartunk számon: az egyiket a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi (jelzete: F.2623.2.), a másik éppen az Antikvárium.hu egy korábbi aukcióján bukkant fel; azt Kárpáti Aurélnak dedikálta a szerkesztő. Így ez a mostani darab a hazai aukciókon a második; ezt viszont a dedikáló Osvát mellett a fotóművész Máté Olga is szignálta.