Deréki Antal autográf levele Tömörkény István részére (aláírt példány)

Budapest, 1916, Deréki Antal autográf levele Tömörkény István részére, [4] p. (kézirat)

Deréki Antal színész autográf, aláírt levele Tömörkény István író részére.

Deréki Antal 1916. január 28-án, Budapesten kelt, „Igen tisztelt Uram!” megszólítással kezdődő tollal írt magánlevele, fejlécén a Magyarország folyóirat nyomtatott szerkesztőségi címét tartalmazó, hajtogatott levélpapíron. Az utolsó oldalon Deréki Antal, „a »Magyarország« belmunkatársa” jól olvasható aláírása látható. A küldemény egykori címzettje Tömörkény István (1866-1917) író, újságíró (kifejtését lásd lejjebb!).
Hiánytalan, jó állapotban megőrzött kézirat (boríték nélkül).

A levél szövegének átirata a következő:

„Igen tisztelt Uram!

A szegedi árvíz idején, amikor még a „Naplót" Enyedi Lukács szerkesztette, Mikszáth pedig főmunkatársa volt, parányiságom is állandóan a lapnak dolgoztam; kiválóan népies elbeszéléseket és aktuális csevegéseket írtam majdnem két éven át, amelyeknek nyomát az 1879-1880 évi lapszámokban meg is találhatja. Ekkor történt közvetlen az árvíz betörése előtt, hogy Bába Sándorral a szerkesztőség iratait, megmentésűl, a padlásra cipeltük fel, a „Fekete ház" mellett levő szűk utcában. Az iratok közt találtam egy megsárgúlt, foszlányos, régi Tatár Péter-féle krónikát a „Halpaprikás" csárdásnéról, az algyői révháznál. A krónika abból az időből való, amikor Mátyás király hadaival a Tisza tulsó partján, a mostani Uj-Szegeden táborozott és ellátogatott a nevezetes csárdába is, mely híres halpaprikásáról volt a határban ismeretes. Ez a régi krónika megragadt az agyamban és noha a régi nyomtatványt hosszú színészi kóborlásaim közben régen elvesztettem, maga a téma évről-évre mindjobban kibővült agyamban és már régen foglalkozom a gondolattal, hogy színpadra viszem. Olyan régen, hogy már az egész vázlata megvan, zenét is írattam hozzá Szent-Gáli Gyulával, a miskolci városi zenede igazgatójával, aki Kada „Helyre, asszony" népszínművének zenéjét is szerezte, de a tulajdonképeni kidolgozáshoz sohasem juthattam el. Részben azért, mert itt a szerkesztőségben, – amelynek már 8 éve tagja vagyok, – az egész napomat leköti munkálkodásom, másrészt pedig azért, mert 67 évemmel vállamon az éjjeli munkát már nem bírom. Régebben a fővárosban is színrekerültek következő népszínműveim: „Buzavirág", „Napraforgó", „Kondorosi szép csaplárné", „Trézsi asszony", „Két dudás egy csárdában", de ma már, elgyengült szemeimmel nem birom úgy a munkát, mint régebben és gyenge erőm nem felel meg a buzgó akaratnak.

Amikor az Ön „Barlanglakók" cimű darabja Pesten színrekerült, nagy élvezettel gyönyörködtem annak előadásában és már akkor gondolkozóba estem, hogy ne kérjem-e fel Önt arra, hogy régi kedvenc témám kidolgozásában vállalja a közös munkát, mely abban állana, hogy én mint gyakorlott színházi ember, aki a színpad technikáját minden részében ismerem megcsinálnám a darab vázlatát, amelyet azután Ön mint a népies nyelv nagymestere párbeszédekbe szedne, annálinkább mert a darab közvetlen Szeged szomszédságában játszik a gyevi határban. Megjegyzem, hogy áttanulmányoztam e célból Szilágyi „Mátyás király és korát" és megtaláltam benne a történeti alapot is, amelyre a darabot fel lehetne építeni, noha a király maga csak a harmadik felvonásban szerepelne mint epizódalak.

Ezt az ajánlatomat most megtoldom azzal, hogy elfogadása által mélyen megtisztelve érezném magamat és szükség esetén, az egész ügy részletes megbeszélésére, szívesen leutaznám egy-két napra Szegedre, mert ott személyesen alaposabban kifejthetném intencióimat.

Ami szerény egyéniségemet illeti, arról bővebb értesítést dr. Balassa Ármin úrtól kaphat, akit mint régi jóbarátomat van szerencsém tisztelhetni.

Mindenesetre kérem hovaelőbbi szíves válaszát és maradok nagyrabecsülésem kifejezésével, őszinte híve:

Deréki Antal
a „Magyarország" belmunkatársa.”

Deréki Antal (1849-1931) színész, színműíró hosszú és változatos pályafutása során az ország szinte minden szegletében megfordult. Volt kardalos, komikus színész, rendező, színigazgató, színészpedagógus, tárcaíró és nem utolsó sorban több tucat népszínmű szerzője. Először 1867-ben, Petőfi Zoltán oldalán lépett színpadra, és több mint hatvan éven át a művészvilág közelében maradt. Közben színházi és irodalmi lapokban publikált, 1879-ben és 1880-ban a Szegedi Napló, később többek közt a Magyarország munkatársa volt. Nem véletlen, hogy idős korában gyakran „felejthetetlen emlékeiről” nyilatkozott, és a korabeli sajtóban számos anekdotázó tárcát is közzétett. A maga nemében erre emlékezteti az olvasót a színészlegenda hagyatékából most előkerült autográf levél is, amely Deréki Antal írói működésének egy eddig ismeretlen epizódját tárja elénk.

A szerző egykori szegedi éveit és a nagy szegedi árvizet is megidéző kézirat azonban jóval több puszta múltidézésnél. Voltaképpen egy igen kínzó írói tapasztalat dokumentuma: adott egy idősödő szerző, aki azzal szembesül, hogy évtizedek óta tervezett és dédelgetett művét különböző okok miatt képtelen megírni, ezért reménykedve egy kollégájához fordul, hogy az társszerzőként segítse ki a bajból. Deréki Antal a levél szerint az 1879-es nagy szegedi árvíz óta hordozta magában a Mátyás királyról és a „Halpaprikásról” szóló színdarab ötletét. Végül 1916 januárjában szánta rá magát, hogy felkérje a „Barlanglakók” című darab szerzőjét és „a népies nyelv nagymesterét", hogy a téma kidolgozásában vállalja a közös munkát. Felkérését azzal indokolja, hogy a történet egyben szegedi téma is, hiszen a város szomszédságában, „a gyevi határban” játszódik.

A „Barlanglakók" szegedi témákban különösen érdekelt és a népies nyelvben gyakorlott szerzője, vagyis levelünk címzettje nem más, mint Tömörkény István (1866-1917) író, aki ekkor már a szegedi Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum igazgatója, országosan elismert szerző volt. A Deréki által említett Tömörkény-darabot, a „Barlanglakók” c. egyfelvonásost 1913. január 22-én mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban. Levele végén az idős színész egyrészt felajánlja, hogy az ügy érdekében szívesen Szegedre látogat, másrészről a személyét illető esetleges kérdésekkel „régi jóbarátjához,” a neves szegedi ügyvédhez és lapszerkesztőhöz, Balassa Árminhoz irányítja Tömörkényt. Ha a színműíró által kezdeményezett együttműködés valamilyen formában meg is valósult a két szerző között, az biztos, hogy mindez nem vezetett a szóban forgó színpadi mű végleges formájához. Az évtizedeken át íródó, hányatott sorsú alkotás ugyanis nem más, mint az „A király druszája” (korábbi nevén: „Halpaprikás”) címen számon tartott darab, amely a Schöpflin Aladár által szerkesztett Magyar Színművészeti Lexikon (Bp., 1929) szerint kéziratban maradt.

A sajtó 1914 és 1918 között többször is beszámolt Deréki Antal régi krónika alapján készülő, „Halpaprikás” című, Mátyás korabeli népies darabjáról, amelyet a Budai Színkörben terveztek bemutatni. A bemutató azonban rendre elmaradt. A színészíró egy 1921-es interjúban említi újra a még mindig csak készülő művet, melynek ekkor az első felvonása viseli „A király druszája” címet (Színházi Világ, 1921/27. sz., 10.). Végül 1926-ban, amikor az Esti Kurír az éppen hatvanéves jubileumára készülő színészt ismét megszólította, derült ki, hogy a szóban forgó darab részleteit Deréki Blaha Lujzával beszélte át, szövegét pedig 1925-ben Cserzy Mihály (1865-1925) szegedi íróval közösen kezdte „technikailag” átírni (Esti Kurír, 1926/178. sz., 11.). A beszámolóban Deréki nem említi Tömörkény nevét. Ugyanekkor derült fény a címadás mikéntjére is: szerzője eredetileg a „Halpaprikás” címet szánta művének, de Blaha Lujza javaslatára „A király druszája” lett a végső cím. A cikk szerint a színpadtól elköszönő művész tiszteletére rendezett ünnepségen tervezték „A király druszáját” bemutatni, a későbbi beszámolókból viszont tudható, hogy ez sem valósult meg. Deréki Antal 1926. október 29-én, az óbudai Kisfaludy Színházban búcsúzott a színpadtól, ahol „Napraforgó” című népszínműve került előadásra. „A király druszája” pedig – némely vonatkozásában talán épp Tömörkény István hatását is magán hordozva – végleg kéziratban maradt.

A levélben szereplő személynevek feloldása:

• Enyedi Lukács (1845-1906) politikus, szerkesztő, újságíró, a Szegedi Napló szerkesztője.
• Mikszáth Kálmán (1847-1910) író, újságíró, a 19. század végének egyik legnépszerűbb szerzője, többek közt a Szegedi Napló és a Pesti Hírlap munkatársa.
• Bába Sándor (1849-1914) szegedi nyomdász, könyvkereskedő, a Szegedi Napló kiadó-tulajdonosa.
• „Tatár Péter” – Medve Imre (1818-1878) ügyvéd, grafikus, író. „Tatár Péter” álnéven népszerű ponyvák, betyárhistóriák, népies regék szerzője.
• Szent-Gáli [Gály] Gyula (1863-1919) zeneszerző, többek közt a kecskeméti és a miskolci zeneiskola igazgatója.
• „Kada” – Kada Elek (1852-1913) író, ügyvéd, politikus, 1897 és 1913 között Kecskemét polgármestere, a „Helyre asszony” c. népszínmű szerzője.
• Balassa Ármin (1861-1924) neves szegedi ügyvéd, újságíró, a Szeged és Vidéke c. lap alapító-főszerkesztője.

Dedikált, aláírt példányok
Helytörténet, honismeret
Híres emberek könyvtárából
Irodalomtörténet
Kéziratok, gépiratok
Művelődéstörténet
Szeged
Színház, filmművészet