Kosztolányi Dezső: Bölcsőtől a koporsóig (Kulinyi Ernőnek dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

1928 tavaszán az egyik napilap megírta, hogy Kosztolányi „kiadja könyv alakban is újságfolytatásokban megjelent, tipikus pesti foglalkozásokról szóló portréit Alakok címen” (Mi készül? Magyar Hírlap, 1928. ápr. 15.), majd egy fél évvel később már arról adott hírt ugyanez a lap, hogy az író „két nagy munkán dolgozik. Az egyik egy regény, melynek témáját hét pecsét alatt őrzi a költő, a másik pedig egy különös kétkötetes mű, mely valószínűleg februárban jelenik meg. Alakok lesz a címe, és Kosztolányi száz pesti típust fog felsorakoztatni benne és száz pesti kabinetfigurán keresztül vetíti elénk a főváros életét és karakterét.” (Mi készül? MH, 1928. dec. 8. 25.) Ez a másodikként említett, nagyobb formátumú prózaciklus a megjelenés idejére némileg átalakult: Kosztolányi 1929-ben valóban kiadta az Alakok című művét, de csak egy kötetben, és „mindössze” harmincöt kis „interjút” magában foglalva. A tervezett kétkötetes munka második kötetéből pedig négy évvel később a Bölcsőtől a koporsóig született meg, szintén harmincöt írással; ennek eredeti címe Új alakok volt. (Erről bővebben lásd: BBT: „Új regényen dolgozik Kosztolányi Dezső” Az el nem készült Mostoha keletkezéstörténete. In: Uő: Álmodozók irkafirkája. Bp., 2006. 73–98.) Ez a „regényes körkép”, ahogy megjelenésekor hirdették, 1933 októberének végén hagyta el a nyomdát, fűzött és kötött változatban (Corvina, 1933. okt. 29.), a Nyugat kiadásában. A folyóirat előfizetői a lap november 1-jei számával együtt kapták meg (Pesti Napló, 1933. okt. 29.). Természetesen voltak „árus” példányok is.

Kosztolányi ezek egyikébe írta jellegzetes zöld tintájával az alábbi dedikációt:

Kulinyi Ernőnek / barátsággal: / Kosztolányi Dezső / Bp. 1933.

Kosztolányi a „barátság” és a „szeretet” szavakat nem szinonimaként használta: biztosak lehetünk benne, hogy akinek „barátsággal” dedikált, azt valójában barátjának tekintette, illetve ezt a viszonyt akarta érzékeltetni. Kulinyi Ernőt pedig ekkor már régről ismerte.

A címzett: Kulinyi Ernő (1893–1945) író, újságíró, drámaíró, a korszak egyik legismertebb operettlibrettistája Szegeden született. Azonnal az irodalom és a hírlapírás közelében találta magát: apja ugyanis az a Kulinyi Zsigmond (1854–1905), aki előbb a Szegedi Híradó, majd a Szegedi Napló munkatársa volt, utóbbinak 1884-től pedig felelős szerkesztője is 1899-ig. Az ő nevéhez fűződött a lap felvirágoztatása, ő vette oda Gárdonyit, Tömörkényt, Mórát, Thury Zoltánt. Kulinyi Ernő gimnáziumi tanulmányait a szegedi piaristáknál végezte. Ezután a fővárosban jogra iratkozott be, de abbahagyta az egyetemet, hírlapírónak állt. 1912-ben a Szegedi Napló, 1913-tól a Pesti Napló munkatársa volt, később a Budapesti Hírlaphoz szerződött. Regényei, novellás- és verseskönyvei is megjelentek, de munkásságának legjelentősebb része szerzőként és fordítóként a színpadhoz kötötte. 1944 októberében hurcolták el a Jókai utca és Ó utca sarkán álló védett svéd házból, a brucki táborba került. Halálhírét a táborból szerencsés körülmények között hazajutott Seress Rezső hozta 1945 júniusában (A brucki fogolytáborban meghalt Kulinyi Ernő és Mihály István. Világ, 1945. jún. 26.).

Hogy Kosztolányi és Kulinyi mikor ismerte meg egymást, nem tudni pontosan, de a tízes években már baráti viszony volt köztük. 1917-től a Hatvany Lajos-féle Pesti Naplóban szerkesztőségi munkatársak voltak (Kulinyi a színházi rovatot vitte), volt közös munkájuk is: együtt fordították Coppée A vándor [Le passant] című, dramolettből lett operáját.  Kosztolányi ajánlásával is segítette Kulinyit: 1917. június 7-én Tevan Andor figyelmét hívta föl barátjára: „Kedves uram, Kulinyi Ernő kedves társam a Pesti Napló-nál, kitűnően, gonddal, művészien fordít. Kérelmét a legmelegebb jóindulatába ajánlom. Fordítása igaz nyeresége lesz a Tevan könyvkiadó cégnek.” (Kosztolányi Dezső: Levelek – Naplók. Szerk.: Réz Pál. Bp., 1996. Osiris. 402.) Az már nem Kosztolányin múlt, hogy Kulinyi tervezett Ibsen-fordítása (Császár és Galileai) nem jelent meg a békéscsabai kiadónál.

A barátság az 1920-es években mérséklődhetett (Kosztolányi antiszemita cikkei miatt), de a harmincas évekre rendeződött. Kulinyi 1933 májusában lelkes kritikát írt az Esti Kornélról, és nem fukarkodott a dicsérettel. „Kosztolányi Dezső elérkezett arra a magaslatra, amelyen az ízig-vérig lírikus természet is tárgyilagosan nézi és látja már saját magát is, az életet is. […] Az író könyvet ír, s ha az író történetesen költő, olyan költő, mint Kosztolányi Dezső, akkor remekmű lesz belőle. / Az Esti Kornél az új magyar irodalom egyik legkülönb értéke. Az író nyelvművészetének is egyik legtisztább, legkristályosabb alkotása, amelyben egyetlen felesleges szó sincs, s a legkisebb jelző is mély perspektívát tág az olvasó elé.” (Kulinyi Ernő: Esti Kornél. Kosztolányi Dezső új könyve. Budapesti Hírlap, 1933. máj. 21. 15.)

Kosztolányi pedig küldött neki az Esti Kornélt követő következő könyvéből is – ez a Bölcsőtől a koporsóig jelen példánya –, és Kulinyi arról is írt recenziót. „a riporter, aki ezt a cikksorozatot írta, nemcsak ragyogó újságíró, hanem költő is, világviszonylatban is egyike a legkülönbeknek, birtokosa a kivételes, a titokzatos, a gyötrelmesen mámorító képességnek: látni és megláttatni a világot, a makrokozmoszt és a mikrokozmoszt, az embert, lelkének feneketlen örvényeivel. […] A Bölcsőtől a koporsóig méltó folytatása Kosztolányi gazdag oeuvre-jének és az olvasók bizonyára szeretettel sorozzák be könyvtárukba a régebbi kötetek mellé a költő legfrissebb munkáját.” ((K. E.) [Kulinyi Ernő]: Bölcsőtől a koporsóig. Kosztolányi Dezső új könyve. BH, 1933. nov. 12. 18.)

A kötet dedikált példányai kifejezetten ritkák, nem sok jelent meg közülük hazai árveréseken; jelen tétel mellett (ez korábban: Studio 5/384.) mindössze három azonosítható dedikált példánya kelt el (ÁKV 13/319,. ugyanez később: Krisztina 40/36.; Hont 29/117. és Központi 62/278., ugyanez később: Közp 143/97.) Szép darab. Jeles költő adta ismert szerzőtársnak, barátjának, és ahogy Kosztolányi is írta: az irodalom irodalmat szül: a könyvnek ez a dedikált példánya „szülte” a róla szóló baráti szavakat.