Rónay Jáczint: Jellemisme

Előszó

Jellem, erkölcstanilag meggyőződésszülte, elv- és észszerinti ingatlan cselekvést jelent; kizárólag érzékieszes lénynek tulajdona, s csak ott gondolható, hol a cselekvés felett nem indulat, nem szenvedély, sem körülmények, hanem elvek határoznak; hol a multból a jelenre, s ebből a jövőre lehet következtetni, hol nyugodt szívvel mondhatjuk: ez embert ismerem, bizom benne. A jellemes ember nem utánzóm, de azért nem különcz; állhatatos, de nem konok; ki, elveit nem változtatja ugyan, de szükség esetén javítja, czéljaitól sem áll el, mert észszerintiek; de megismerve tévedését, változtatja az irányt, a czélra vezető eszközöket. - A jellem, csak erényes emberek közt lehető; mert elvből erénytelennek lenni annyi, mint a' rosszat ingatlan következetességgel gyakorolni pusztán azért, mivel rossz; illy tévedést, emberről nem akarunk hinni. - A jellem lelki erőt és akarat szilárdságot feltételez, melly magát soha túl nem becsüli, s mások érdemeit elismeri; mellynek czélja: igazság, s törekvése igazságosnak lenni maga és mások iránt. Minél ritkább tulajdonok ezek, annál bizonyosabb, hogy a valódi jellem nem mindennapi tünemény az életben. Az önfejüséget, konok daczolást, önzésszülte állhatatosságot - sokszor elég hibásan jellemnek mondjuk. Vissza