Csánky Miklós: A szepesi és sárosi táblaképfestészet 1460-ig (Hoffmann Edithnek dedikált példány)

Előszó

Három évtizede annak, hogy a régi magyar művészet nagyérdemű búvára, Divald Kornél, hosszú évek lankadatlan felvidéki kutatásainak eredményeként életének főművével ajándékozta meg a magyar mult rajongóit, a Szepesség művészeti emlékeinek trilógiájával. E három röpke évtized szövevényes távlatában nemcsak a történelmi események száguldottak tova, szinte egy évszázad kereteit is kitöltő gazdagsággal, hanem a művészettörténet tudománya is jelentékenyen fejlődött. Az új meglátásokban, ismeretekben és módszerekben a kutatások nyomán a középkor művészetének képzeletben páratlan, krisztusi hitében oly egységes és zárt világa egyre tisztábban bontakozik ki előttünk. A valóság keresésének és művészi átérzésének e szinte metafizikus küzdelmét a név szerint ismert titánok mellett a névtelenek százai vívják meg. Az így kialakult keresztény művészi közösség ereje kelti életre a régi magyar művészet gazdag világát, ad lendületet egyéni formanyelvének kialakítására és teszi a magyarságot az egyetemes európai művészi kultúra részesévé. A magyar művészi mult iránti nagy rajongás, a Felvidék névtelen primitívjeinek ösztönös szeretete vezethette Divald Kornélt is a nagy türelmet igénylő anyaggyüjtés fáradságos munkájában. Vissza

Fülszöveg

Részlet a műből:

I. A felvidéki táblaképfestészet kezdetei

Táblaképfestészetünk kialakulásának vizsgálatában az újabb magyar művészettörténeti kutatás a báti oltártöredéket (Esztergom, Keresztény Múzeum) állította be a fejlődés legrégibb fennmaradt emlékének, és a XIV. század végére keltezve sienai igazodást, nevezetesen Simone Martini hatását hangsúlyozta. A kétségtelenül érdekes táblára a német kutató, Ludwig Baldass is felfigyelt és azt a XV. század harmincas éveiben reprezentáns nürnbergi festő, az ú. n. Deocarus-oltár mesterének oeuvrejébe sorozta. Közvetlen analógiául a Katalin-oltár töredékeit hozta fel, kiemelvén, hogy nemcsak az egyes formai részletek, a kezek, szemek, hajkezelés stb. megoldása azonos, hhanem a típusok és mozdulatok "még erősebb összefüggést mutatnak" a nürnbergi festészet egyik koraibb emlékével, az Imhoff-oltár Mária koronázásával.
Baldass a báti töredéket két összetartozó táblának nézte, az egyik jelenetről pedig azt írja, hogy a "szobában egy királyleány ül és egy ifjú kerek arcképét szemléli, tehát nyilvánvalóan a neki szánt vőlegényéét". Az első publikáció alkalmával azonban már tisztázódott, hogy a királyleány sajátmagát nézi az ékkövekkel kirakott kerek tükörben. Továbbá hangsúlyozni kívánjuk, hogy a töredék egy oltárszárny alsó vagy felső, megcsonkított, de mindig egy táblát alkotó kettős képe és nyilván egy nagyobb oltárból, valószínűleg az elpusztult egykori báti főoltárból származik. A képek tárgyához fűzött több kombináció után legutóbb Pigler Andornak olasz és német analógiával támogatott meghatározása (jelenetek Alexandriai Szt. Katalin legendájából) látszólag a végleges megoldást jelentette. Bát, mint ismeretes, bányásztelep volt és ezzel Alexandriai Szt. Katalin tisztelete helyi magyarázatot is nyerhetne. Vissza