Baczka-Madarasi Kis Bálint: Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban

Előszó

»Van-e igazoltsága, hogy valaki a mai demokratikus és gyakorlati irányú korban pár esztendei fáradságos munkát, tanulmányt és vizsgálódást arra fordítson, hogy vagy másfélezer családban egy rég letűnt dynastia vérét kimutathassa? — Érdekelheti-e ez a mai kort ? Használhat-e valamit ; vagy előbbre viszi-e bár magát a genealógiai tudományt ?« — E kérdések csengenek fülünkben; mintha csak a mostani »fin de siecle« intézné hozzánk. Mi egész meggyőződésből . »igen«-nel felelünk a kérdésekre. Különben, látva a mérveket, melyekre munkánknak terjednie kelle, — kitartásunk el is hagyott volna. A mi a korszerűtlenség kérdését illeti, - mi vállalkozásunkat korszerűtlennek sem találjuk. Hiszen, valljuk be, kissé különös ez a mai sokat hangoztatott demokráczia ! . . . Nem azon visszás jelenségre czélzunk, mit sokakról állitnak, hogy t. i. felfelé demokraták, lefelé pedig arisztokraták. Ez talán nincs is egészen így Inkább ügy áll a dolog, s ezt nagyobb átalános-ságban is kimondhatjuk, — hogy mi, magyarok, demokratikusan gondolkozunk, de arisztokratikusan érzünk. S ha egyik irányban sincs túlzás, talán jól is van így ! talán ez is egyike azon sajátságos vonásoknak, melyekben kidomborodik nemzeti egyéniségünk. Lelkesüljünk az ősök emlékén s maradjunk olyanok, hogy az udódok is becsben tarthassák a miénket : ez az arisztokratikus érzés jogosult, mert nemes. Adjuk meg mindenkinek, mi őt megilletheti, teremtsünk jóllétet, melyben mindenki tehetsége és érdeme szerint részesülhessen ; ez a demokratikus gondolkozás szintén helyes, mert az igazságon alapúi. E munkában is megtalálhatja a magáét ügy az arisztokratikus érzés, mint a demokratikus gondolkozás. Kis. Mózes nádor utódai. Az elsőt lelkesítheti az, hogy fölismeri és ereiben lüktetni érzi azon vért, melyet minden magyar ember a legelőkelőbbnek kell, hogy tartson; a másodikat emelheti a tudat, hogy a századok egymás után leforgása alatt e nemes örökség is közkincsévé vált már a magyar társadalomnak, mondhatni az egész magyar nemzetnek! Másfelől úgy hiszszük, nem is haszontalan a munka, melyet végeztünk. Már csak a genealógia tudományos művelőire nézve sem lesz haszon nélkül azon fáradságunk, melylyel a munkánk körébe eső házassági összeköttetések jelzésénél az illető egyének azonosságát biztosan megállapítani igyekeztünk, mi sok hibának kijavítására, sok hiány pótlására, néhol pedig ellenmondások és anachronizmusok felderítésére vezetett. Ugyanis egyetlen magyar átalános családtani munkánk. Nagy Iván »Magyarország Családaic noha végtelenül becses és nélkülözhetlen minden genealogusnak, mégis a tudós szerző minden gondja mellett sem lehet teljesen ment a hiányoktól és hibáktól. A kitűnő szerző, kellő kritikai vizsgálat után, összeállította a családfákat, úgy a mint az adatokat kapta; de minden egyes családot külön kellvén tárgyalnia s részletes összehasonlításokat már munkájának roppant terjedelme miatt sem tehetvén mindenütt, így nemcsak hogy hiányosságok nem valának kikerülhetők, jelesen a családok nőtagjai nevéhez a férj, kivel egybekeltek, nincs mindenütt bejegyezve; de néhol (gyakran tollvagy sajtóhibából is) keresztnevek, — pár ritkább esetben családnevek is, — megcseréltettek s a hibásan közölt adatokban lappangó anachronis-musok kikerülték az iró figyelmét. Mi munkánk természeténél fogva arra voltunk utalva, hogy a családokat nemcsak külön-külön, hanem combinative, egymással való összeköttetéseikben és egymástól való Vissza